Szemfényvesztők…

BKV EKSZ hangya Hangyási Géza

A minap a kezembe akadt a Villamos Független Szakszervezetének /?/ a lapja…

Nos, itt egy röpke gondolatra mindjárt el is kell kalandoznom a témától, mert ugye kitől vagy mitől függetlenek ezek? Rejtély, hogyan is nevezheti függetlennek magát a nagy többségében gumikerekes szövetség tagjaként egy vaskerekes szervezet?! Az látszik, hogy házon belül megy a folyamatos erőfitoktatás, hogy ki a dominánsabb kutya, de mivel egy szövetség tagjai, igenis erős függőség áll fenn.

Szóval! Belelapoztam ezeknek a „nemfüggetlen” villamososoknak a kiadványába, de bár ne tettem volna… Nekem nem tisztem beleszólni abba, hogy mire költik a pénzüket, de ennyire üres, színvonaltalan irománnyal ritkán találkozom. De ez maradjon a tagságuk baja. Viszont találtam benne valamit, ami mindent alámos…

Azt írja „LAPZÁRTA UTÁN”. /Azt értem, hogy ebbe a néhánylapos förmedvénybe még lapzárta után is befér egy oldalnyi szar – valószínűleg téma hiányában amúgy üresen maradt volna ez a felület – de mindenki jobban járt volna, ha mondjuk tájképekkel, vagy színes virágokkal töltik fel a megmaradt oldalakat/.

A „cikk” leleményes írója nem fedte fel a kilétét - amit nagyon megértek - egyszerűen BKSZSZ Kommunikáció-ként írta alá…

Idéznék:

„Bár egyes szakszervezetek már feladták a harcot, de szövetségünk a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) és Óbuda Autóbusz Szakszervezete (ÓASZ) nem adta fel és a végletekig hitt abban, hogy van visszaút az Óbuda Buszgarázs számára”…

Érted?! A szövetség és Óbuda! Akkor mégiscsak lemondtak az Óbudáról, ha már nem tekintik a szövetség részének… Az külön szép, ha valaki a hitével harcol – mondjuk a szakszervezet pont nem ez a műfaj – de ez a visszaút kicsit sántít. Ezt azokkal kéne valahogy megetetni, akik a magas végkielégítés, meg a bizonytalanság felszámolásának a reményében úgy döntöttek, hogy elhagyják szeretett vállalatunkat. A többségük fejben /némelyük gyakorlatban is/ már a seggére is vert a remélt milliócskáknak, vagy esetleg előszerződtek egy új, kiszámíthatóbb jövőt kínáló céggel…

„…néha valóban úgy nézett ki elúszott a hajó, de szövetségünk elnöke tartotta mindenkiben a lelket és egy pillanatra sem adta fel a harcot.” „A BKV tájékoztatása szerint a későbbiekben születik majd döntés. Egyelőre fellélegezhetnek a dolgozók. A rémhírkeltőkkel ellentétben senkinek sem szűnik meg az állása és nem kell többet utaznia a munkába járáshoz.”

…későbbiekben születik döntés… …egyelőre fellélegezhetnek a dolgozók… …senkinek sem szűnik meg az állása… Hááát… Azt gondolom, ennyi bizonytalansági faktor mellet ránk is fér, hogy a szövetség elnöke tartsa mindenkiben a lelket!

„Még sokat kell dolgoznunk azon, hogy ne legyen a munkavállalókon ez a folyamatos bizonytalanság. Bezárják, nem zárják, bezárják, nem zárják. Dolgozunk rajta, hogy Óbuda jövője megnyugtatóan rendeződjön hosszú távra. Továbbra is megteszünk mindent, ami tőlünk telik.”

Te, aki összelapátoltad ezt a sok hülyeséget, a kényelmes vezetői székedben pöffeszkedve elképzelni sem tudod micsoda stresszel, traumával jár egy ilyen életre szóló döntés az egész család számára! Mesélj már nekem, hány éved volt rá, hogy mindent megtegyél – már ami tőled telik – hogy „megnyugtatóan rendeződjön hosszútávra” Óbuda, de tovább nézek, egyáltalán a BKV buszágazatának a jövője?! Kedves BKSZSZ Kommunikáció /akárki is vagy/ el is várnám tőled/tőletek, hogy ne csak ilyen populáris lózungokkal hülyítsétek a dolgozókat, hanem valódi – tényleg a ti javatokra írható – hosszú vagy rövidtávú eredményeket prezentáljatok nekünk… Mert attól lennétek hitelesebbek…

„Kérjük partnereinket, és ex szövetségeseinket, hogy ne a zavarosban halásszanak, ne akarják kihasználni mások gondját, baját, hanem inkább maradjanak csendben és hagyják azokat dolgozni, akik valóban tenni akarnak.”

Nos a „zavaros”, az valóban jó szó a helyzet elemzésére! Bezárják, aztán meg felfüggesztik a bezárást. Hogy meddig? Na ezt még senki sem tudja. Egyelőre marad! Most akkor örülünk? Azok, aki már eldöntötték, hogy mennek, vajon mégis maradnak? Nem hinném.

Fikciók, találgatások, szemfényvesztés, hit! Ezt tolod nekünk elbizonytalanított halandóknak… Az orrunknál fogva próbálsz vezetni, de ami a legnagyobb baj, hogy nem csak minket, hanem a BKSZSZ tradicionális eszmeiségét is seggbe rúgod ezzel. Ráadásul ennek még a nagy múltú VFSZ is teret enged…

Te pedig barátom fordítva ülsz a lovon! Ne azokat csitítgasd, akik észreveszik a gondokat, bajokat, mert azok igenis kiabáljanak. És leginkább neked kéne békén hagyni azokat, akik valóban dolgoznak!

Neked pedig marad a hit meg a remény! Már csak azt kell eldöntened, hogy a következő életedben bogár akarsz lenni, vagy szélvédő! Csak rajtad áll!

                                                                                                                              -hangya-

0 Tovább

A vágóhíd kapujában

A való életben a türelem nem feltétlenül azt jelenti, hogy ölbe tett kézzel kell várni az elkerülhetetlent. És bevallom nagyon nehéz türelmesnek maradni, amikor azt tapasztalom, hogy a társaim méla közönnyel veszik tudomásul, hogy bevégeztetett.
Mert mit is jelent a garázsok értékesítésére irányuló kiírás? Azt, hogy tervszerűen halad - a maga akadálymentes útján - a buszos ágazat felszámolása.
Lássuk be, ez a legokosabb módja a rombolásnak. Ha elsőre csak egy garázs lett volna meghirdetve, akkor talán beleszaladhatott volna a vezetés némi ellenállásba, összefogásba /bár az utóbbi évek tapasztalataiból merítkezve, erről is meg van a véleményem/. De így, hogy első körben mindjárt mind a négy, amiből csak egy /minimum egy/ kerül bezárásra, ez mindenkinek alapos indokot biztosít a sunnyogásra, lapításra! Hisz ezzel csak 25% százalék esély maradt arra, hogy ránk essen a választás! Aztán meg ha „eredményt” hirdetnek, a bennmaradó három, magát fogja ünnepelni, és szemlesütve, némán hagyja majd elbukni a vesztest!
Hol vannak a hősök? Ki az, aki végre a sarkára áll, és felrázza ezt az agymosott, átvert, halálra ítélt társaságot? Valaki, aki képes felnyitni a vakok szemét, akinek még van hitele, és akiben meg lehet bízni?
Rázzátok már meg a víztornyot! Ti, akik még nem menekültetek el, és kitartotok az utolsó pillanatig! Ti, akik hittel szolgáljátok ezt a nagy múltú céget! Meddig hagyjátok magatokat átverni? Mert átvernek minket, az biztos! És senki ne higgye, hogy itt megáll a kivégzés! Ez csak egy újabb lépcsőfoka a gondosan megkoreografált pusztításnak!
Kinyílt a vágóhíd kapuja, és mi bambán, hitetlenül, lehajtott fejjel sétálunk be. Pedig a tét magas! A családjaink, a megélhetésünk, a biztonságunk került veszélybe…

-hangya-
 

1 Tovább

Őrülten táncolunk hátrafelé

Társastánc: Egy közösség szórakozását szolgáló páros vagy csoportos tánc. Többféle fajtája létezik, de a BKV-nál jelenleg egyes szakszervezeti vezetők összeborulása, összefonódott laza ringatózása a legelterjedtebb és leglátványosabb formátuma.

 

Készséggel elismerem, hogy ebben a sete-suta vonaglásban nagy szerepet játszik az, hogy kormányunk kitépte a szakszervezetek méregfogát, és megalázó csapást mért az érdekképviseletekre, porrá zúzva a munkavállalók minden reményét arra, hogy a szerény, de biztonságos megélhetésük adva legyen.

Kik a felelősök? Mindannyian, hisz amikor kellett volna, egyikünk sem állt fel a hordóra, és kiáltotta bele a világba, hogy emberek, ne hagyjátok magatokat eltaposni, kiszolgáltatva a hatalom kénye-kedvének! Most nyalogatjuk sebeinket, és készülünk az elkerülhetetlen pusztulásra!

 

Lelkes és határozott eleink által, a nem is oly távoli múltból ránk hagyott, komoly vagy némelykor komolytalan harcok árán megszerzett igenis kiemelkedően melós-barát vívmányaink elenyésznek a semmiben, és egyszerre csak azon kapjuk magunkat, hogy a rossz példát követve, vezetőink mintájára őrülten táncolunk hátrafelé. Azonnal bebújunk a csigaházba, amikor ránk förmednek, visszatáncolunk akkor, amikor konokul, megalkuvás nélkül kéne előre lépni, és fennen hirdetni az emberi méltóságunkat, az élethez, a munkához való jogunkat.

 

Hová vezethet az, hogy egyes szakszervezeti vezetők szemrebbenés nélkül ferdítenek, tévútra vezetnek, talmi portékával hitegetnek, miközben ők is pontosan tisztában vannak a saját gyengeségükkel. Mint az öreg vásári kobra, amelyiknek már szintén rég eltávolították a méregfogát, de még felfújja magát, kifeszíti a csuklyáját, és megpróbálja elhitetni a környezetével, hogy még vele is számolni kell, de már alig akad egy-két hiszékeny hülye, aki még beveszi ezt a maszlagot.

 

Az egyik szövetség alelnöke – nem is oly régen – azt mondta nekem, nem szeret, mert folyton hangos vagyok, kérkedek, dicsekszek…

Nem tagadom, ilyen vagyok! Olykor mindenkit túlharsogva hirdetem az igét, vagy karaoke partin zengem a dalt, eldicsekszem a szép családommal, az unokámmal, az új regényemmel, a chili paprikáimmal, vagy, hogy végigtoltam az El Caminot…

 

Most megragadva a lehetőséget, és a manapság oly divatos nyíltan levelezős formátumot választva, a következőt üzenem.

 

Kedves kolléga! Mondjuk a kolléga az rossz szó, mert dolgozni még sosem láttalak, gyanítom, hogy mások sem. Amennyire tudom a munkaidőd nagy része azzal telik, hogy az egyik központi szakszervezeti irodádban, munkaidő alatt, különböző közösségi portálokon próbálod osztani az eszedet.

Szóval alelnök bajtárs! Alig várom, hogy egyszer veled történjen valami, amivel eldicsekedhetsz, és itt leginkább a szakszervezetben rád ruházott, érdemtelen pozíciódból adódó lehetőségekre gondolok! Ha fel tudnál végre mutatni valamit abból a sok fajsúlytalan szövegelésedből, amivel a környezetedet, na meg a facebook hiszékeny társadalmát kábítod. Fölös energiáidat fordíthatnád arra is, amire felesküdtél ahelyett, hogy egy másik /metrós/ szövetség elnökével karöltve, minden alkalommal, ha számotokra kellemetlen kihívással találjátok magatokat szemben, azonnal gyáván visszatáncoltok, és gyatra magyarázkodásba kezdtek. Hát ezen valóban nincs mit eldicsekedni, és félő, ha ezzel a tempóval halad tovább a BKV vesszőfutása, később már nem is marad kinek.

 

Adott a kórisme, és sajnos adott a kórokozó is. Meggyőződésem, hogy a tüneteket lehetne kezelni, enyhíteni a fájdalmakat, de ehhez közös erőfeszítésre lenne szükség. És még ez is kevés, ha a beteg nem igényli a gyógyulást. Akkor viszont nem marad más, mint az eutanázia.

Az eutanázia mai jelentése: A gyógyíthatatlan beteg halálának – a beteg kívánságára vagy beleegyezésével történő – aktív vagy passzív meggyorsítása, illetve a páciens részéről szükségtelennek tartott orvosi beavatkozásról való tudatos lemondás.

 

Hát nagyjából itt tartunk most. A munkavállalók – mély tiszteletem a kivételnek – többsége mintegy beletörődve a sorsába, passzív melankóliával várja az utolsó kenetet ahelyett, hogy az igazából harcolókkal vállvetve küzdene az életéért, az életünkért, és felsorakozna a még megmaradt, azon kevés tisztességes érdekvédelmi irányvonalat képviselő szakszervezetek aktív tagjai közé, amilyent például az Egységes Közlekedési Szakszervezet is magáénak tudhat.

 

Sosem szabad feladni és beletörődni! Határozott, felkészült, kitartó és tudatos szakszervezeti vezetőkre van szükség ahhoz, hogy lerázzuk magunkról a jelenleg stagnálni látszó nagymértékű kiszolgáltatottságunkat, hogy végre visszaszerezhessük és megőrizhessük emberi méltóságunkat!

 

                                                                                                                      -hangya-

 

0 Tovább

Nyuszik a fűben…

Félünk. Gyáván eloldalgunk, fülünket, farkunkat behúzzuk akkor, amikor ki kellene állnunk magunkért, az elbocsátott társainkért, a munkánkért és a munkahelyünkért. Egymás között még csak-csak elmorgolódunk, de az igazi felelősök elől szemlesütve elsunnyogunk. Félünk és leblokkolunk, amikor a saját értékeinket kellene bemutatni.

A munkánk során belesüppedünk a kényelmes, vagy éppen kényelmetlen ülésünkbe, attól függően, hogy milyen típussal dolgozunk. Néha hepehupás és gödrökkel teli az út, időnként megküzdünk az évszakok által teremtett kihívásokkal, vagy éppen az út szélén vesztegelünk hóban, fagyban, kánikulában, amíg nem jön segítség. Néha van klíma, és kellemesen telik az idő, néha nincs, és keményen beleizzadunk, megszenvedünk a műszak végéig. Többségében stresszes-hisztis utazó közönség, faragatlan, provokáló, már-már bunkó maszekok, de mi tesszük a dolgunk, és végül mindig elszállítjuk az utasokat.

Vegyük már észre, hogy most egy „startot” járunk, a saját életünk startját. Lehet, hogy közülünk sokan az utolsót. Érthetetlen, hogy ugyanazok az emberek, akik az utasok épségéért nap, mint nap felelősséggel síkra szállnak, saját magukért, és társaikért nem tesznek semmit.

Mintha némaságra ítéltettünk volna. Mintha már az automata Alstom-metrón ülnénk, ahol feltétel nélkül kell elfogadnunk a robotpilóta által diktált tempót...

És közben mondogatjuk, hogy nem tehetünk semmit. Mert félünk! De mitől is félünk? Attól, hogy kirúgnak? Így is kirúgnak! Még akkor is, ha egy-két szakszervezeti vezető garantáltan állította, állítja, hogy itt nem lesznek létszám leépítések! Frászt nem! Ez még csak a kezdet volt, felvezetése a tragédiánknak! Idén félezer, jövőre másfélezer… És azután?

Mi történik? Ennek a szemfényvesztésnek az áldozataiként önként lemondunk arról a tiszteletteljes, kiváltságos munkánkról, amivel naponta Budapest és az agglomeráció lakosságát hozzuk-visszük a munkahelyére és juttatjuk el haza, lehetővé téve ezzel, hogy a mi utasaink az ország GDP-jének 46%-át előállítsák.

Kis hal, nagy hal? Ki a kis hal, és ki a nagy hal? Mi, kishalak tápláljuk a nagyhalakat, szavazunk rájuk, odaadjuk erőnk kétharmadát, és lassan, ha hagyjuk /mert igenis hagyjuk/, elveszik az állásunkat – a maradék egyharmadot is –, és ha már élelemre sem lesz pénzünk, valóban mindenben a nagy halak döntenek majd helyettünk.

Önként odaadjuk az erőnket a Tarlósnak, Vitézynek és csapatának, és annak a néhány, milliárdos üzletembernek, akik lerombolják ennek a gyönyörű, de veszélyes szakmának a nimbuszát! Akik hentesből, meg traktorosból átképzett, méregdrága külföldi buszokat vezető, gyakorlatlan szerencsétleneket állítanak hadrendbe legálisan éhbérért, /ők még nálunk is könnyebben odaadták az erejüket, és az eredeti szakmájukat másoknak/. Akik saját zsebüket gyarapítva, a saját szalonnájukat sütögetik, miközben nekünk lassan egy darab avas-szalonnára valónk sem marad.

Miért fogadjuk el természetesnek, hogy ez így van?

Meddig adunk még nekik kérés nélkül mindent? /Tényleg mindent, hiszen sokunknak a gyermekei is elmentek, mert számukra még annyi sem adatott meg, mint nekünk, hogy tisztes munkával 20-30 évig dolgozzanak…/

Attól miért nem félünk, hogy az alvállalkozói buszok gyakorlatlan sofőrjei (persze önhibájukon kívül, vagy a gyakorlatlanságukból adódóan, vagy mert az életük belekényszerítette őket, hogy erejükön, rátermettségükön és tudásukon felül túlvállalják magukat) feldöntik a kerékpárosokat, vagy letarolják a taxisokat – akik egyébként szintén odaadták az erejüket, hisz szeptember 1-től egységes tarifával vihetik csak az utasokat. Így a taxival utazók egyharmada, vele a sofőrök ugyanekkora része nyomtalanul eltűnik majd szépen, csendben a süllyesztőben…

Az nem drága?

Hol vagyunk, miért nem tudjuk megmutatni az értékeinket? Ha mi magunk nem tartjuk értékesnek azt, amit csinálunk, miért várjuk el, hogy bárki más értékelje azt. Ha mi nem tudunk egymásért összefogni, miért és kitől várjuk el, hogy értünk összefogjon? Hol vannak a buszos szakszervezetek, és a vezetőik, akiknek az lenne a dolga, hogy felébresszék már végre a dolgozókat ebből a Csipkerózsika álomból? Miért nem dobják végre sutba a csendes közönyüket?

Gondolkodjunk a nagyhalak fejével! Amíg lehet éhbérért, 50%-os fluktuáció mellett munkavállalókat találni, miért csodálkozunk, hogy megteszik ezt?

Hol vannak az értékeink?  Kivel és mikor voltunk utoljára szolidárisak? Kin és mikor segítettünk utoljára?

Azt várjuk, hogy az a maradék 10-20 még lelkes ember fog csodát tenni? Mi buszosok még több ezren vagyunk, de egyre inkább fogyunk, egyre kevesebb kollégánk van, egyre nagyobb a nyomás rajtunk, mégsem beszélünk róla, nyíltan, kulturáltan!

Mikor mutattuk meg utoljára, hogy mi vagyunk azok, akik biztonságban szállítjuk az utasokat?

Mikor mutattuk meg utoljára, hogy milyen pusztítást végez, mekkora szeméthalmot szór szét az utazóközönség, amit minden este ki kell pucolni a buszokról?

Mikor mondtuk el, milyen emberfeletti erőfeszítést igényel a buszok alkatrész és eszköz nélküli javítása - embertelen körülmények között?

Honnan kellene tudni mindezt az utasoknak, vagy a már-már közömbös-közönyös vezérünknek, ha mi nem mondjuk el nekik?

És ha most nem mondjuk el, amíg még van kivel együtt elmondani, mikor és kinek mondjuk el?

Talán majd egymásnak, amikor közmunkásként söprögetjük és takarítjuk majd a VT-Transman, vagy a Waberer’s buszait?!

 

                                                                                                                        -hangya-

1 Tovább

Súlytalanság…

A munkabér és az anyagi biztonságunk kialakításának a bérharc a szakszervezetek legfontosabb színtere!

Ezt nem én találtam ki, hanem a „Szakszervezetek meghatározó szerepe a munka világában” kiadványban szerepel így. Ehhez képest mifelénk ez úgy működik, hogy a munkáltató megteszi az ajánlatát, és a cégünknél működő, követhetetlenül, gombamód szaporodó szakszervezetek, többségében nulla teljesítményt nyújtó vezetői meg minden aggály nélkül aláírják.

Hol itt a harc? Gyorsan „megnyugtatok mindenkit”, hogy azért van az is. Nyíltan, pofátlanul! Ezek a semmirevaló, tehetetlen és tehetségtelen vezetőcskék, gyakran csupán néhány tucat emberrel a hátuk mögött – végeken és alvégeken, mind-mind kiegyenesített kaszákkal készen állva – mocskos kis háborút indítottak – mintegy elterelve a figyelmet a saját sunyi, a legcsekélyebb ellenállást sem tanusító kapitulálásukról – a még tisztességes, mindig az aktuális történésekre koncentráló, határozott célokért, a tagjaiért és az összes munkavállaló érdekeinek védelméért töretlenül kűzdő Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete /EKSZ/ ellen!

Az okosabbja persze gondoskodik arról – némi populitást belecsempészve a történésekbe –, hogy a tagsága „érezze  a törődést”. A metrós szövetség elnöke például, a munkáltató minden bejelentésére azonnali sztrájkbizottság felállításával reagál, amitől mostanra már nem esik hasra még a média sem, hisz mára már mindenki ismeri a forgatókönyvet: Gulyás kolléga, amilyen gyorsan hozza meg a fenyegető döntéseit, olyan gyorsan hódol be, és vonja vissza azokat, az első adandó alkalommal.

Vagy itt van ez az – amúgy egy nagy és határozott erőket felvonultató szakszervezetet megöröklő – buszos vezetőnk, és újabban egyben /fogadatlan/ szószólónk is. Ő az, aki kéretlenül ugyan, de a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elé szervezett demonstrációnkon első felszólalóként, mintegy félórán keresztül próbálta zavarodott, szétesett, a lehangoló időjárást hűen lekövető beszédével harcra buzdítani a népet. Az is hülye lett volna, aki erre szánalmas makogásra „kardot ránt”! „Szerencsére” a rendezvény érdektelenségbe fulladt, így csak annak a néhány száz jelenlévőnek, többségében szakszervezeti – kirendelt – tisztségviselőnek kellett végigszenvednie ezt a mozgalmat lejárató, megalázó kínlódást.  

Azok a munkavállalók, akik nyitott szemmel és füllel járnak, mostanra biztosan elgondolkodtak azon, hogy tulajdonképpen minek vannak – főleg ennyien – a BKV-nál funkcionáló szakszervezetek, ha úgyis minden ellenállás nélkül elfogadják a munkáltató bármely döntését! Ha az egyetlen koordinált és összefogott lépésük csupán arra korlátozódik, hogy megrendítő csapást mérjenek a Nemes Gábor által vezetett Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezetére, amely még mindig valódi érdekvédelmet próbál megvalósítani, akkor valóban nincs más út, el kell kergetni az összes léhűtőt!  

Eddig tiszta szívemből hittem abban, hogy létezik tisztesség, és semmi baj azzal, ha adódik az emberek előtt alternatíva, választási lehetőség, hogy a dolgozók eldönthessék, hogy melyik a számukra legmegfelelőbb, „testre-szabott” érdekképviselet.

Mostanra sajnos ki kell jelentenem: A BKV-nál működő szakszervezeti vezetők többsége /mély tiszteletem az elenyésző számú kivételnek/ magasról tesz az általa „irányított” szakszervezetekhez tartozó tisztességes munkavállalók, a tagjaik érdekeire! Az egyetlen, amihez veszettül ragaszkodnak, az a státuszuk, és az ezzel járó minden előny! Pénz /sok pénz/, kivételezett elbánás, hatalom, csillogás…

Ügyes vagy éppen ügyetlen szemfényvesztéssel próbálják megtartani a pozíciójukat, de gyanítom és remélem, hogy az egyre kiismerhetőbb, parádézó, mégis semmirevaló teljesítményüket „értékelve”, most már hamar leáldozik dicstelen csillaguk! 

                                                                                                                              

                                                                                                                                -hangya-  

0 Tovább

Kései sirató

Én csakis a magam és azon társaim nevében siratok, akik velem együtt szeretnek a BKV-nál dolgozni. Akik itt vannak/voltak évtizedek óta, és azokért is szólok, akik talán nem olyan régen kerültek be közénk, de hálásak a cégnek, mert ebben a felfordult világban is munkát, megélhetést biztosít a számukra. Még!

Valamikor az a mondás járta, hogy három féle ember létezik, az egyik, akinek volt, a másik, akinek van, és a harmadik, akinek lesz BKV-s a családjában. Sajnos nagyon afelé tendál, hogy hamarosan már csak két féle ember lesz, mert a jövő egyre homályosabban látszik!

Ha csak olyan egyszerű lenne, hogy „Állítsuk meg Vitézy Dávidot!”… De a dolgok gyökere ettől sokkal mélyebbről fakad. Jó néhány esztendőt vissza kell ugranunk az időben ahhoz, hogy megértsük mi vezetett el idáig!

Aba Botond Úr /13 évig irányította a BKV-t/ értette a dolgát, hisz kitűnő szakember volt, és abban az időben a körülményekhez képest is jól mentek a dolgok. De a sorozatos kormányváltások rányomták a bélyegét a főváros, és ezen belül a BKV finanszírozására. Több jutott az ígéretekből, mint a valós, a szolgáltatásért járó kifizetésekből. Aztán Hagyó Miklós kinevezésével tulajdonképpen megpecsételődött a sorsa, a Demszky által régóta szorgalmazott eltávolításának többé nem volt akadálya.

Azt tudni kell, hogy a tömegközlekedés a világon mindenhol veszteséges. De!

Minden munkavállalónak, munkaadónak, a gazdaságnak, és ezáltal az éppen aktuális kormánynak az az érdeke, hogy a munkás be tudjon jutni a munkahelyére! Erre viszont áldozni kell Vica-versa. Vagy legalább is kellene!

Az melós fizesse meg az utazás reálisan meghatározott árát, a megrendelő tulajdonos /ma a BKK-n keresztül megy ez a folyamat/ a szolgáltatást, a kormánynak pedig kutya kötelessége lenne kifizetni a fennmaradáshoz szükséges különbözetet, hisz az állampolgároknak biztosítani kell a jogot, a tisztességes megélhetéshez, aminek az alapfeltétele meg az, hogy eljussanak a munkahelyükre.

Nem elég a szegény BKV-nak, hogy az Ikarus gyártásnak befellegzett, hogy hosszú évek óta alul van finanszírozva, sőt, kölcsönöket vetettek fel vele, hogy működhessen – na, ez is megérne egy misét, mert ez valami olyan, mintha magamnak kéne kölcsönt felvenni azért, hogy a munkaadóm kifizethesse belőle a munkámat, aztán majd én törlesztem a részleteket -, ráadásként ránk szabadítottak egy rablóbandát.

Emlékszem, amikor az ominózus figyelmeztető sztrájkunk volt, amiben csak a CINASZ meg a Fürst szakszervezetek vettek rész, megjelent Cinkotán a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. - Akkor még alig fért be az aulánkba /azóta a zsírszegény étrend sokat karcsúsított rajta/. – Vele volt az Antal Attila, akkori vezérigazgatónk, aki mindjárt meg is fenyegette az elnökünket, hogy „Nemes Úr, fejezzék be a sztrájkjukat, mert könnyen megválhatunk egymástól…” És így is lett! Hamar bilincs került a két úriember kezére, de a több milliárdos veszteséget, amit okoztak a cégnek, azt soha nem fizette vissza senki. A Hagyó elvitte a balhét, meg a pénzt, az Antal meg csak a pénzt, mert az énekes madarakat mindig kiengedik a kalitkából. Eközben az vezér-utód mit sem sejtve tovább fosztogatott, de aztán Ő is a Bastille-ba került.

Ekkor lett volna a szakszervezeteknek egy óriási lehetőségük arra, hogy összefogjanak, és megmentsék a pusztulófélben lévő BKV-t, de nem tették! Pedig a többszörös erőfitogtatásból adódó, tiszteletet parancsoló tekintélyüket, összefogással felturbózhatták volna, de az akkori szövetségek vezetőinél fellelhető pökhendiség legyűrte a tetteket.

Viszont jött a Kocsis István Úr, aki az ár ellen úszva próbált tenni valamit az életben maradásunkért, de a fizikát nem lehet meghazudtolni – megint bebizonyosodott, hogy szél ellen nem lehet pisálni!

Kormányunk bántóan szakszervezet ellenes politikája úgy tűnik, végérvényesen lezárja ezt a siralmas történetet. A nagy konföderációk vezetői – akiknek gyorsan le kellett volna reagálni a szakszervezetgyilkos döntéseket – csak bambán néztek ki a fejükből, és ezzel egyszer s mindenkorra egy életre elintézték, és súlytalanították az érdekvédelem minden formáját.

Most a BKV-n a sor, és senki ne higgye, hogy a buszágazat szétszabdalásával megáll ez a folyamat. A BKV visszafordíthatatlanul halad a végkifejlet felé. Pusztulásra ítéltetett, amit csak felgyorsít a szakszervezetek tehetetlensége, egymással való acsarkodása. Még ebben a kiélezett, nyomorúságos helyzetben sem vagyunk képesek összefogni. És ha ne adj Isten akad valaki, akinek van vér a pucájában, élére áll egy szemléletváltással járó, megújulni és tenni kész mozgalomnak, azt ütik, vágják a többiek, mert foggal-körömmel védik, a biztonságosnak látszó fedezékük mögött kialakított kis-királyságukat, amihez az utolsó pillanatig ragaszkodni fognak!

Csakhogy ez a pillanat már nagyon közeleg! És igazi vesztes itt csak egy lehet, a megvezetett, tisztességes munkavállaló!

 

„Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.

Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.”

 

/József Attila/

                                                                                                                                        -hangya-

10 Tovább

Halál a BKV buszágazatára!

Az ember óhatatlanul eltöpreng azon, milyen mechanizmus alapján születnek meg a nagy reform-döntések. Mi visz rá valakit arra, hogy reggel ballábbal ébredvén úgy határozzon, hogy a BKV ezentúl ne lépje át Budapest határait. Elmebaj! Hát nincs elég gond, baj ebben az országban? Nincs mivel foglalkozniuk a tisztelt illetékeseknek? Csak remélni tudom, hogy nem hónapokig agyaltak ezen a frappáns ötleten!  
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium  kilenc agglomerációs település buszjáratainak  kiszervezéséről döntött a Volánbusz javára, ami lefordítva 132 autóbusz üzemeltetésének az átadását jelenti. A BKV ezen járatai megszűnnek, így a VT-Transmanhoz átadandó 150 járattal együtt 282 jármű sofőr és kiszolgáló garnitúrája válik feleslegessé. Ezzel a kormány kb. 1200 BKV-dolgozót tehet  munkanélkülivé.
De vajon kinek jó a nemzetfejlesztési Miniszter-asszony döntése? Elárulom: SENKINEK!
Semmiféle háttérszámítás nem támasztja alá a bejelentés ésszerűségét, hogy a Volánbusz, vagy Széles Gábor olcsóbban tudná működtetni ezeket a járatokat. A mutyi-gyanús kiszervezések tovább fokozzák a BKV pusztulását, hiszen több százmilliós veszteséget okoznak a cégnek. A problémát tetézi, hogy a Volánbusz járatai nem járnak éjjelente, nem érvényes  rájuk a budapesti bérlet, így a diákbérlet sem.
Az érintett agglomerációs területen élők közül nagyon sokan kimondottan azért választották lakhelyül az adott települést, mert megközelíthető volt „kék” busszal! A helyi önkormányzatok tetemes mennyiségű pénzt fizettek ki azért, hogy a lakosok BKV-val utazhassanak a fővárosi munkahelyeikre, illetve onnan haza.
A Volánnak is csak teher a döntés, hiszen korlátozott a járműparkja, és sofőrök terén is hézagos a rendelkezésre álló létszám, a plusz feladat elvégzéséhez.
Törődik itt valaki azzal, hogy emberek százait, és ha a családtagjaikat is belekalkuláljuk, emberek ezreit taszítják létbizonytalanságba, egy semmire való, értelmetlen, átgondolatlan határozattal?
Félő, hogy egy valamire mégis kiválóan alkalmas ez a döntés: újabb lépés a BKV buszágazatának tervszerű, előre megkoreografált tönkretételéhez. Vannak bizonyos érdekeltségi körök, akiknek jól jön, ha kiszervezik a buszt – teljes egészében vagy jó nagy részben. Néhányan biztosan tovább gyarapítják majd az amúgy is tetemes vagyonukat, mit sem törődve azzal, hogy ebbe különben hány tisztességes munkavállaló pusztul majd bele a munkahelyük elvesztésével járó lelki és anyagi teher miatt!

                                                                                                                  -hangya-

5 Tovább

PIRAMIS? JÁTÉK?

A minap egy villamosvezető kolléga felhívta a figyelmemet a saját berkeiken belül terjesztett színvonaltalan kiadványban fellelhető mocsokra, melyben egy „Ragyás”, vagy valami hasonló nick-nevet használó délpesti fazon a CINASZ-t köpködi. Ne higgye senki, hogy a Gyebi barátomat okolom, aki az újságot összerakja, hisz a tartalomról nyilván nem tehet, Ő azt szerkeszti bele, amit a villamosos szakszervezeti-guru elvár tőle, de valaki biztosan felel, vagy felelni fog az ott közzétettekért!

 

Első felindulásból arra gondoltam, hogy mennyire tévúton jártam akkor, amikor elhittem, hogy ezek a névtelenül, vagy éppen álneveken pocskondiázó tetvek a rendszerváltást követően kikoptak, és talán végleg eltűntek a modern világunk süllyesztőjében, de sajnos újra és újra szembesülök azzal, hogy ilyen sötétben bujkáló patkányok még mindig léteznek, és büntetlenül végezhetik sunyi, uszító, romboló tevékenységüket.

 

Kedves Rostás! /ez sem az igazi, de úgyis mindegy/

A piramis szóval még nem is lenne bajom – a méretei miatt –, de hogy a körülöttünk zajló, minden BKV-s munkavállaló életére komoly kihatással lévő eseményeket játékként fogod fel, és ekként terjeszted a hülyeségedet, az nagy baj!

Jómagam nem szívesen piszkálnék bele a KAÜSZ jelen tevékenységébe, annál is inkább nem, hisz az ottani vezetésben is van jó néhány ismerősöm, barátom, de ha már ekkora kakas vagy javaslom, hogy egy cseppet a saját szemétdombodon is kapirgálj. Hátha fellelsz egy-két rozsdás krajcárt, ami a vérmérgezést felerősíti, meggyorsítja. Szegény Földényi Gyurit sajnálom, aki egy kemény, ütős szakszervezetet álmodott meg Délpestre, most meg nézd meg, hová tartotok! Azt a néhány értelmes embert, aki még képes lenne komoly érdekérvényesítő munkára kiebrudaltátok, vagy a háttérbe szorult, vagy valamikor pont a CINASZ-ból került hozzátok. /Nem jószántából, de ezt most ne feszegessük/.

Apropó CINASZ, melyről azt állítod, hogy időnként kaméleon módjára nevet változtat, /itt érzek némi képzavart, hisz kaméleont még nem hallottam nevet váltani/, szóval tudatom veled, hogy a CINASZ a megalakulása óta CINASZ! És a név mögött sok száz ember van, akiket te nagy bátorságot tanúsítva névtelenül pocskondiázol.

„A buszt úgyis kiszervezik… Vonalakat pályáztatnak meg, vállalkozók jönnek, mennek…”

Hál’ Istennek a te szakszervezeted a helyén van. Vagy nincs? Mert én nem hallom, hogy ordibálnátok, hallatnátok a hangotokat, végeznétek a dolgotokat, amiért viszont a ti tagjaitok FIZETNEK!

Jellemző a mondat, amivel lezárod az esszédet: „Te is blogolhatsz a weboldalunkon, ha van egy jó írásod, véleményed, és tagunk vagy!” Bravó! Ha a tagunk vagy, és jó véleménnyel vagy rólunk, akkor írhatsz! Ez aztán a demokrácia! Gondolom, nem sok vélemény lehet az oldalatokon! Ha mégis, akkor az különböző nick-neveken mind a tied!

Megjegyzem, ha már így elárulod, hogy te cenzúrázod a beírásokat a weblapotokra, akkor eléggé leszűkül a valós személyed kiléte.

 

Társaim, Barátaim!

Az Egységes Közlekedési Szakszervezetet nem gyengíti, inkább erősíti a vaskerekesek lapjában közzétett hitvány jegyzet. A látszólagos pimaszsága inkább sötétséget mutat, mely egy bunkerből vagdalózó fantom keverése, semmi egyéb.

Vagy tollbamondást feltételez! Emlékszünk ugye, kisiskolás korunkból…

 

A „Zománcos” /úgy látszik, sosem fogom eltalálni/ piramisát én inkább jéghegynek titulálnám, aminek most még csak a csúcsa látszik, de a valós mérete, ereje is ott van a felszín alatt!

Hangyási Géza

0 Tovább

HŐGUTA!

Mikor szembesültem azzal, hogy milyen ócskavassal kell végigdolgoznom a műszakomat, már akkor éreztem, hogy ez egy hosszú délután lesz. De a dolgozást illetően hatalmasat tévedtem, mert az első elindulásomat követő tíz perc után leszakadt a járművem kompresszora, így az légszomjjal küszködve megadta magát. Sajnos a legrosszabb helyen.

 

Ekkor 12 óra 20 perc volt, a nap éppen az ívének a legmagasabb pontján járt, és ontotta magából hőt. Az utasok hőbörögve hagyták el a fedélzetet, amikor tájékoztattam őket a megváltoztathatatlan tényről, hogy ez a busz itt megadta magát. De nekik szerencséjük volt, hisz nem sokára érkezett a következő járat, így ők azzal távozhattak, nem úgy, mint én!

 

Azonnal jeleztem az AVM központban szolgálatot teljesítő munkatársamnak, hogy lerobbantan és műszaki segítséget kérek, erre ő megnyugtatott, hogy máris intézkedik.

 

A levegő nyomása a tartályokban éppen annyira csökkent le időközben, hogy a „bubu” már nem reagált a motor leállítási kísérletemre, de hát egy ilyen semmiség nem fog ki rajtam, felnyitottam az oldalajtót, bemásztam az adagolóhoz, és a gázrudazat visszatolásának módszerével elfojtottam a motor amúgy is beteges szívdobbanásait. Itt követtem el az első hibát! Egy suta mozdulatomtól jól hozzádörgölődtem a lengőajtó belsejéhez, amitől a frissen vasalt, tiszta ingem hátulján egy méretes kormos-olajos folt képződött. Sajnos a táskámban található törlőrongy csak tovább rontott a helyzeten, hisz azzal jól szétkentem magamon a mocskot. Ki tudja hogyan, de idővel nem csak a kezem, a hátam, de még a nyakam és a képem is feketéllett!

 

Ettől függetlenül az első órában derűsen vártam a szerelőt. A második órában még mindig bizakodóan néztem a jövőbe, de a harmadikban már egy kicsit türelmetlenkedni kezdtem.

 

A hőmérséklet ekkorra már nagyjából 40 fok lehetett odakint árnyékban, de árnyék nem volt sehol! Ugyanez a buszban talán 60-70 fok körül alakult. A táskámban rejlő víz már régen elfogyott, óriási izzadság cseppek formájában csapódva ki a testemen, így várva csapzottan, koszosan a megmentő vonalműszakot.

 

A szerelő kolléga 15 óra 20 perckor, éppen a lerobbanásom után három órával futott be. Ki tudja honnan érkezett, hisz az elindulásomkor az Örsvezér-terén két szerkocsi is vesztegelt, viszont az innen csak tíz perc. Na, mindegy fő, hogy itt van és 17 másodperccel később már intézkedett is, hogy küldjék a vontatót.

 

Újabb derűs egy óra, aztán egy bizakodó, később jött a türelmetlenkedős is, de a vontató sehol! Ha nem lett volna az a sok emberséges járművezető társam, akik szinte folyamatosan hordták nekem palackszámra a szódavizet, amivel locsoltam magam kívülről-belülről, akkor egészen biztosan felfordulok, hőgutát kapok, szétaszalódok!

 

És ekkor jött a megmentő angyalom! Csimár Pálné /Katika/, a BKV Központi Dolgozók Szakszervezetének elnök asszonya a várakozásom helyszínének közelében lakik, így a munkából hazautazása közben felfigyelt a nap hevétől már-már izzó, veszteglő autóbuszra. Hamar felismerte a helyzetet, és azonnal felajánlotta a segítségét.

 

Ekkor hosszú visszatartás után eltávolodhattam a buszomtól és a mintegy öt percre található nagyáruház mosdójában végre a lehetőségekhez képest minden higiéniai igényemet kielégíthettem. 17 óra lehetett. Katika haza ment, de egy óra múlva – látván, hogy semmi érdemi változás nem történt – újra visszatért némi uzsonnával, hideg üdítővel, és rengeteg felháborodással! Onnantól már nem is hagyott magamra egészen a vontató kiérkezéséig, de az még egy cseppet odébb volt!

 

19 órakor megpróbáltam felhívni a műszaki diszpécsert, de gondolom a sok elfoglaltsága miatt nem vette fel a telefont. Ekkor az elnök asszonynál végleg elszakadt a cérna! A saját mobilján egy telefonhullámot indított el! Beszélt a Központi Munkavédelmi Bizottság elnökével, majd a fődiszpécserrel, aki azonnal hívott engem! Némi felháborodás érződött a hangjában, talán, mert éppen az esti kávézása közben zavarták meg, vagy, mert nem szereti, ha ilyen csip-csup ügyekkel zaklatják, ezért az első reakciója az volt, hogy küldjem el a telefonálgatós utast a busz közeléből, mert nincs ott semmi keresnivalója! Aztán bekérte az adataimat, viszonylat, forgalmi szám, stb. ami ilyenkor szokás, aztán ígéretet tett, hogy hamarosan visszahív!

 

Így is volt! Három perc sem telt el, és már közölte is velem, hogy intézkedett, negyed óra múlva befut a mentés!

 

Amikor kiérkezett a vontató, látszott a beosztott személyzeten, hogy nagyon mérgesek rám, amiért ilyen felháborító módon sürgették meg őket. Én pedig nagyon szégyelltem, hogy romokban, kifacsarva, aszaltan behúzatom magam a másfél kilométerre lévő garázsba!

 

Jelentem közben felépültem! Az elenyészőnek tekinthető másodfokú naptól származó égési sérülésektől eltekintve még örülhetek is, hisz a folyamatos vízvesztéstől lefogytam néhány kilót, ami rám fért. /Bár azóta sajnos bőven visszaszedtem!/

 

Hálás köszönettel tartozom azoknak a munkatársaimnak, akik a felelős munkájuk közepette is gondoltak rám, és elláttak ivóvízzel! Valamint Katikának, nem csak az emberséges hozzámállásáért, hanem a hathatós közreműködéséért is, amivel megmentette az életemet! Ha Ő nincs, talán még most is ott várhatnám a mentést!

 

KÖSZÖNÖM

-hangya-

7 Tovább

„Cigány úton”, avagy „Játszunk bábszínházat?”

Mikor gyermekkoromban szeleburdiságból, vagy kapkodásból kifolyólag félrenyeltem a falatot, az édesanyám gyengéden hátba veregetett, és megkérdezte: „Mi történt kisfiam, cigányútra ment?”

 

Hát mostanában a BKV szakszervezeteinek berkein belül is nagyon félre mennek a dolgok. A vállalatvezetés látszólagos esetlenkedéseit, mely szép csendben a július 1 után bekövetkező népnyúzó, sanyargató intézkedések sorát hivatott kis dózisokban beleoltani a dolgozókba, az érdekvédelem tutyimutyi, halogató, visszafogott, többnyire megkésett reagálásai nem képesek lekövetni. Az egyetlen út az összefogás lehetne, amit kidolgozott, naprakész stratégiával, személyre, vagy csoportokra bontott, felelősségen alapuló célirányos feladatokkal megspékelve lehetne, kizárólag egy nagy és domináns egységszakszervezet keretein belül megoldani. Hisz köztudott: A BKV-nál éppen 25 szakszervezettel van több, mint ami kellene!

 

Amit én látok, az inkább emlékeztet egy vásári bábszínházi előadásra. Bal kézen a szakszervezetek, jobb kézen a munkáltató, vagy inkább a BKK képviseletében a kis Vitéz László a piros sapkájában, és a nagy palacsintasütőjével a kezében, amivel jól fejbe veri a munkavállalókat. Sajnos a paraván mögött gondosan megbújik az, aki a bábokat mozgatja. Az a félelmetes ebben a helyzetben, hogy ezen az előadáson kizárólag a színfalak mögött rejtőzködő bábozó szórakozik. Mi meg a nézőtérről statisztálunk neki.

 

Ki az, aki a sarkára áll végre, és a cigányútra tévedett szakszervezeteket jól hátba veregetve, megmutatja a helyes irányt? És ez még mind kevés! Lesz-e a többieknek –funkcionáriusoknak és a tagoknak is- elég vér a pucájában ahhoz, hogy adott esetben feladva az időleges és látszólagos biztonságot nyújtó struccpolitikát, és közös erővel, emberfeletti elszántsággal végre valóban tesznek is valamit a saját, és a családjaink életben maradása érdekében. Ha nem így lesz, nem kell hozzá nagy jós tehetség, hogy megprognosztizáljuk a jövőt: A BKK és a BKV, a Főváros és a Kormány nyomásának engedelmeskedve, minden szakmai felkészültség, hozzáértést hiányában szétveri a cégünket, kizsigereli a dolgozókat, azokat az embereket, akik eddig is a hátukon vitték a BKV-t. Mert rövid időintervallumon belül 57 vezető beosztású személy cserélődött le, és adta át a helyét a vállalatvezetésben, de a dolgozók mindig a helyükön voltak, vannak és lesznek. De hogy ez így is maradjon, ahhoz kell a szakszervezetek összefogó, irányadó szerepe. Hogy a munkatársainknak legyen kihez igazodni, legyen kit követni. De én is csak olyan busz után akarok, tudok szaladni, amiben biztos vagyok, hogy helyes irányban halad!

 

Vessünk véget ennek a bábjátéknak! Nem vagyunk sem rongybabák, sem marionett figurák! Tisztességgel és becsülettel szeretnénk dolgozni, hogy a családjaink ne éhezzenek, hogy ne vigyék el a házat a fejünk fölül! Mi nem akarunk cigány úton járni, hisz mindig is a becsületes, tisztességes utat kerestük!

 

 

                                                                                               -hangya-

 

 

0 Tovább

Oltványok



Már egyikünk sem csodálkozik el azon, ha egy kereskedelmi rádió két felettébb jópofa műsorvezetője, ha éppen semmi sem jut az eszükbe, amivel leült műsorukat spontán feldobhatnák, akkor előveszik az aktuális BKV-s poénjukat, vagy viccesen félremagyarázzák az amúgy is féligazságokkal tarkított napi híreket. Az átlag polgár, különösen az a réteg, akik ezt a két kissé betokosodott, ellaposodott, öntelt pojácát hallgatják, még mindig vevők az ilyen bántóan együgyű, az érintetteket ledegradáló, és nevetséges helyzetbe hozó majomkodásra.

De nem ők az egyetlenek, akik a BKV nyomorából előnyt próbálnak kieszközölni maguknak.
A BKV gazdaságpolitikai hibái, nem feltétlenül, csak is kizárólag a rossz vezetésből, vagy a pénzhiányra hivatkozó fukar alulfinanszírozottságból fakadnak. Ettől sokkal összetettebb a dolog.

Mutogathatnék a jelen kormányunkra, akik ordas hazugságokkal fúrták meg a végstádiumát nyögő Bajnai féle reformkurzust. Azok, akik akkor még azt állították, hogy nem megszorításokkal kell a korábbi kormányok által lepusztított, tönkre tett országunkat kivezetni a bajból. Ehhez képest alaposan kizsigerelik a tisztességes halandókat.
Mindennek ellenére, vagy pont ez miatt szeretett hazánk az államcsőd torkában van. És ha ez még nem elég, Európa szemében fertőző fekélynek számítunk, Amerika parazitának tart, Kína pedig magasról szarik ránk.
Értem én a lényeget! Külföldnek semmi köze a dolgainkhoz! Nehogy már egy néger mondja meg, hogy mit csináljunk! Mi kiválasztott nép vagyunk, Mária országa, és nem dőlünk be holmi imperialista trükköknek. Majd azt mi tudjuk, hogy kell-e nekünk független sajtó, meg jegybank meg ilyesmi. Csakhogy a nagy magyar öntudatunkat sehol sem értékelik. Orbán leszegett fejjel megy neki a világnak, pedig tudja, hogy ki az erősebb.
Felmerül bennem a kérdés, hogy milyen istenverte idióta az, aki beleviszi az országát egy eleve vesztes háborúba?
Azért a nép az figyel, ami árthat az image-nek.

Na, ekkor jön kapóra a populáris elemeket amúgy is nagyon kedvelő Isteneink számára a BKV, ami a figyelemelterelő manővereik kedvenc eleme. Nincs más dolguk, mint szándékosan besározni, megkövezni magát a céget, és ami még rosszabb az itt dolgozó 12000 tisztességes embert, akiknek nem mellesleg a megélhetésük, a családjaik léte függ a munkahelyüktől. Fő az, hogy van miről beszélni, és van mire átkonvertálni a figyelmet.

Muszáj még két olyan funkciót megemlíteni, melyek erős befolyást gyakorolnak a vállalatunk létére, megítélésére. Az egyik a mindenkori Főpolgármester, a másik természetesen az éppen aktuális Vezérigazgatónk.
Mindegy, hogy Demszkyről, vagy Tarlósról beszélünk, hisz mindkettő nagyon ért, értett a ködösítéshez, a bajok ügyes megkerüléséhez, elodázásához, kimagyarázásához. De fizetni az előd nem akart, az utód meg nem tud, mert a keze ugye kötve van. Ehelyett ködösít, mellébeszél, hiteget. Erre jól megtanította az a párt, amelyik a révbe jutását egyengette.

Nos, az Aba Botondot követő viszonylag rövid életű Vezérigazgatóinkról az jut eszembe, hogy a vadak közt dívik az a szokás, hogy a vizeletükkel megjelölik a territóriumuk határait. Viszont az utóbbi időkre inkább az a jellemző, hogy ezek az urak nem körbe, hanem telibe hugyozták a rájuk bízott területet. Bele a közepébe! Azt gondolhatnánk, hogy egy vezér dolga elsősorban az lenne, hogy kiálljon a falkájáért. Hát én az utóbbi időben nem ezt tapasztalom.

Írhatnék még arról, hogy nem elég nekünk, hogy a vakondok szintjére vagyunk ledegradálva, tovább fokozza a nyomorunkat, hogy a TV több híradójában tudatlan, dilettáns emberek elemzik egy metrós érdekvédő segítségével mondjuk a buszágazat helyzetét. Az meg úgy parádézik ott, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Mindezek fényében csoda, ha egy miskolci kolléga minden informáltságát és műveltségét bedobva egy helyi szemétben azt nyilatkozza, hogy „ha a BKV-s buszsofőrök annyit keresnének, amennyit a miskolci kollégák, akkor nem lenne Budapesten tíz évesnél öregebb busz”.

No komment!    

                                                                                               -hangya-

 

0 Tovább

bkvsokk

blogavatar

A szerzők az Egységes Közlekedési Szakszervezet tagjai.

Követők

bkvsokk

Feedek