Péntek délután bekövetkezett az, ami tulajdonképpen törvényszerű volt. Minden tisztelet egy idős ember több évtizedes munkásságához és a közlekedés területén elvégzett eddigi teljesítményéhez, hiszen szakembernek számított. Nem erről szeretnék azonban írni, de ezzel összefüggésben. Egy 77 éves ember (ha jól tudom az életkorát) már nem biztos, hogy éles konfliktusokat, helyzeteket megfelelően kezelni tudja, pláne ha ezek a konfliktusok a BKV Zrt körül zajlanak. Olyan mélyponton van a BKV Zrt és a budapesti közlekedés, hogy mindenképp önmagában hiba volt ebben a helyzetben Várszegi Gyulát megválasztani. Mikor személyesen volt módunkban találkozni Tarlós István úrral megjegyezte: talán a vezérigazgató úr személyére legyünk tekintettel, mivel már elmúlt 70 éves. Itt most meg kell állni egy picit és a bevezető mondataimra szeretnék visszautalni. Külön kell ugyanis választani azt, hogy valakit tisztelek, de értelemszerűen konfliktusba kerülök vele, illetve a szakszervezet. A konfliktusok előre láthatóak voltak. A 12 000 munkavállaló teljesen természetesen a hátrányosan őket érintő intézkedések és a munkakörülmények helyzetére lehetett tekintettel és csak azért elfogadni a Kollektív Szerződés felmondását, a lehetetlen munkakörülményeket és a demonstrációt elhalasztani, mert a cég vezetője egy idős ember, nem elfogadható érv. Éppen ezért mondom, hogy hiba volt az ő személyét előtérbe tolni, ráadásul úgy, hogy az igazgatóság vezetése, elnöki szerepe is őt terhelte. Van azonban még egy jelentős konklúziója a történteknek. A BKV Zrt igazgatóságán keresztül óriási nyomás nehezedett a BKV Zrt-re. Az Igazgatóság tagjai között ott van a BKK vezetője is, aki már tavaly ősz óta diktál és kihasználva szerepét, irányítja a BKV-t és erőlteti rá akaratát a cég menedzsmentjére. Az egész takarékossági intézkedések és a Kollektív Szerződés felmondása innen ered. Az igazgatóságon keresztül gyakoroltak nyomást a BKV Zrt vezetésére és a helyzet könnyebben kihasználható volt, hiszen az Igazgatóság elnöke és a BKV Zrt vezérigazgatója ugyanaz a személy volt. Talán a főváros vezetésének el kellett volna gondolkodnia azon, hogy biztos jó döntés volt-e Várszegi Gyulát ily módon a várható konfliktusok közé engedni. Talán nem voltak tekintettel az elnök-vezérigazgató úr korára és úgy gondolták megfelelő bábú lesz akaratuk végrehajtására. Nem ez történt és a lemondás törvényszerű volt. A BKK azonban nem áll itt meg! Úgy tűnik, hogy egy időskorú vezető után a közlekedési szakmában mindenképpen fiatalnak számító személy kerül a BKV Zrt irányításának a közelébe. Vitézy Dávid már eddig is befolyást gyakorolt a BKK-n és a BKV Zrt Igazgatóságán keresztül és mindent tudhatott a belső folyamatokról és az utóbbi időszakban az Igazgatósági döntések is jelentősen kihatottak a BKV Zrt munkaügyi kapcsolataira. A munkaügyi kapcsolatok konfliktusos felerősödése ide vezethető vissza. Nagy kérdés, hogy mi fog történni ezek után, amikor úgy tűnik, hogy a BKK még jobban beletenyerel a BKV Zrt irányításába. Szakmainak semmiképp nem nevezhető döntés az, amikor egy cég vezetésében ily módon szólnak bele! Félek attól, hogy csak valaminek a kezdetén vagyunk és a konfliktusok tovább fognak erősödni, de ez már egy másik történet és egy következő téma feldolgozását vetíti előre.

Nemes Gábor