Nemzeti együttműködési rendszer kontra polgári védelmi szolgálat
Sajnos nincs szerencsém személyes élményként beszámolni a kanálhajlító illuzionista munkásságáról, mivel telvíziót régóta nem nézek. De szállóigévé vált a varázsszó, melyet használt: mukodj, mukodj! Mi tagadás, folyton ez jut eszembe, mikor a nemzeti együttműködés rendszeréről hallok. Mivel azonban valószínűleg a rendszer gellert kapott, Uri viszont nem sietett a segítségünkre, más eszközökhöz kell nyúlni. Vagy egy kicsit át kell értelmezni az együttműködés fogalmát. Hogy ez mit jelent? Nagyjából annyit, hogy az együttműködés nem döntés kérdése ma már, hanem a létezés feltétele. Együttműködsz, vagy elpusztulsz. De ha az elpusztulásban sem működsz együtt, ott már besegítünk, elpusztítunk mi!
Szép lassan mindenkinek együtt kell működnie, különben le is út – fel is csút. Lesz itt egymillió új munkahely, de mennyire! Még több is! Ja, azt senki nem ígérte, hogy a fizetésből meg lehet majd élni! Ha nem lesz, aki dolgozzon, jön a polgári védelmi szolgálat! Ez egy igazán remek ötlet, hiszen szinte kivétel nélkül bárkire alkalmazható kötelezettséget jelent. A kormány ugyanis a BKV csődje, leállása esetén akár veszélyhelyzetet is hirdethet, amikor is a járművezetőket és szerelőket kötelezhetik a feladat ellátására.
Ismét csak értetlenül nézek magam elé. Valóban megtörténhet? Egyáltalán lehet egy, a város, az ország életét, gazdaságát megbénító csődöt előidézni? Egyáltalán ennek rémével fenyegetni, zsarolni? Nem, ezt biztosan nem lehet. Hiszen a főpolgármester állítása szerint napi 14 milliárd forint veszteséget okozna egy esetleges leállás. Ezt kifejtette a szakszervezeteknek is a főváros közgyűlésén, mikor a kollektív szerződés felmondását eldöntötték, egyben felhívta a figyelmet, ha sztrájk lesz, azért a 14 milliárdért részben a szakszervezeteket is felelősség terheli! Nos, ha viszont nem sztrájk, hanem csőd miatt történik a leállás, akkor is terhel valakit a felelősség, ugye? Csak kicsit nagyobb azé, aki esküvel fogadta meg, minden tudásával Magyarországot fogja szolgálni.
A helyzet sokkal összetettebb annál, amit a polgári védelmi szolgálat jelent. Ugyanis itt emberek, egzisztenciák, sorsok, családok, megélhetések, életek forognak kockán. Közvetve és közvetlenül. Közvetlenül például a BKV dolgozóké. Mert, bármilyen hihetetlen is, a BKV dolgozói ugyanolyan emberek, mint mások. Nem rosszabbak és nem jobbak. Nem is lehetnek, hiszen 12 ezer ember dolgozik a vállalatnál. Ez hatalmas szám, ami feltételezi a nagyon vegyes összetételt. 12 ezer család! Ezt a 12 ezer embert nap, mint nap fenyegetik, hol a kollektív szerződés felmondásával, hol egyéb bércsökkentéssel, hol munkahelyük elvesztésével! Ez az a tizenkétezer ember, akinek munkája és szinte csak a lojalitása működteti a céget. De mielőtt azt gondolná bárki, csupán az ő sorsukkal játszik a politikai vezetés, nyugodtan végig lehet gondolni, mit hoz egy leállás.
Az előző városvezetés nemes egyszerűséggel nem finanszírozta a BKV-t. Ráadásul az amúgy is veszteséges vállalatot további költségekbe verte, elindítva az éjszakai járatokat, illetve újabb és újabb vonalakat bevezetve, a régieket bővítve. De mindenki tudta, az akkori ellenzék is, aki ma a másik oldalon szintén nem fizeti ki a működés ellenértékét, hogy akkor is csak hitelből lehetett a napi kiadásokat fedezni! Elfogadhatatlan koncepció, még akkor is, ha ez a város fejlődését volt hivatott szolgálni. Ma már azonban el kell gondolkozni, megítélésem szerint, a takarékosabb üzemen, akkor is, ha elkerüli a vállalat a csődöt, akkor is, ha Budapest hátrébb csúszik az élhetőségi ranglistán. Hiszen attól, hogy nem 30 métert kell gyalogolni a legközelebbi megállóig, hanem 200-at, még mindig élhetőbb a város, mintha a munkahelyig kéne nyolc kilométert!
Megtanultuk, a jövő társadalma a munka társadalma lesz (vagy félreértettem, a társadalmi munkáé?). Természetesen ez sem igaz mindenkire. Csak a társadalomra. A fölötte lebegő elitre nem. Ez az elit éppen most betonozza be magát. Megszületik egy új osztály, melybe bekerülni lehetetlenné válik. Azokat a képzéseket, ahol a mai elit tanult, csupán szűk réteg számára teszik ingyenesen elérhetővé, a többieknek fizetni kell az oktatásért. Eddig sem a BKV dolgozói voltak, akik finanszírozni tudták volna gyermekük taníttatását a jogi vagy a közgazdaságtudományi egyetemen, most már végképp nem ők lesznek. Az a politikai erő, mely pár évvel ezelőtt még azt hangoztatta, mindenkinek joga van tandíj nélkül megszerezni első diplomáját, most, hatalomra kerülve radikálisan csökkenti az államilag finanszírozott férőhelyek számát, kizárva a lehetőségét annak, hogy egyszerű dolgozó ember gyereke valaha is diplomához jusson. Miközben a munka társadalmát építjük, ahogy annak idején a szocializmust is, a munkát elvégzőknek semmi becsületük nincs! A munka ellenértékét sem akarja megfizetni a politika. De nem baj, itt a segítség: polgári védelmi szolgálat!
Naszályi Gábor
http://lakossag.katasztrofavedelem.hu/index.php?pageid=119&content=1
