Az új KSZ margójára

(Szemlátomást egyedül maradt véleményével. Talán, ha Lipótmező nem zárt volna be, páran állnának még mellette....)

Sajnos elmúlt az az idő, mikor elég volt helyi problémákat feszegetni és homályosan utalni politikai döntésekre. Mára eljutottunk a szakadék szélére, köszönhetően a kormány „nemzetmentő” politikájának, mellyel az pornográfiaként definiált (talán nem is létező) magyarországi középosztályt igyekszik „végképp eltörölni”. Mit is értsünk a hasonlaton? Nyilván azt jelenti, hogy a középosztály vagy nyalni, ha azt nem akar, akkor szopni fog! Maradva saját házunk táján, mára egyértelművé vált, a BKV dolgozói egyre inkább leszakadnak, így számunkra egyetlen opció marad a kettőből, az utóbbi. És ha ebbe beletörődünk, egyértelműen és végérvényesen szopni fogunk ellehetetlenül a helyzetünk.

A főváros élére kinevezett vezető A főpolgármester két éve vívja látszatháborúját a miniszterelnökkel. A választóik pedig tátott szájjal nézik a színdarabot, elhisznek minden egyes állítást, miközben az egész cirkusz pontos koreográfia mentén zajlik. Utálják a BKV-t, holott nélküle leállna az élet Budapesten. Szidják a járművezetőket, mert tíz percet kell utazniuk a remek vételként beszerzett Mercedeseken, melyeken még véletlenül sem működik a légkondicionálás, annak ellenére, hogy erről a jármű vezetője tehet legkevésbé, ráadásul ő egész nap félholtan ül a melegben.

Egyesek a KSz aláírását sikerként publikálják. Nézzük, igazuk van-e. Menjünk vissza az időben, az előző KSz felmondásáig. Nyilvánvalóan politikai okok miatt felmondta Orbán fővárosi marionett bábuja, majd kijelentette, 5 milliárd Ft-ot meg kell takarítani a dolgozókon, elvéve tőlük az eddigi pénzekből annyit, hogy a cél teljesüljön! Semmi magyarázat, semmi számítás, azóta se tudjuk, honnan hiányzott pont ez az öt milliárd, nem látjuk, hova került. De elvették. Büszkén hirdették is a közvéleménynek: sikerült, a túlfizetett BKV-sok végre kevesebbe kerülnek, holnaptól lesz pénz új buszra, metróra, villamosra, stb-re! Mellesleg nem lett. Azt azonban mind a kormány, mind a főváros kijelentette, elérte célját, így már tudja működtetni a vállalatot. Ez még tovább egyszerűsítve azt jelenti, nincs miért elvonni a bérekből, ráadásul rendelet tiltja, egyszerűbb meghagyni a pótlékokat, ahogy voltak, mint beépíteni az alapbérbe.

Kinek is jó az új KSZ? Kicsit próbáljuk átgondolni…

Mindenki arra hivatkozik, hogy hirtelen, egy nappal az aláírás előtt megváltozott a pihenőidőkre vonatkozó Mt. előírás, miszerint közpénzekből gazdálkodó szervezetek esetén kógens szabályként (magyarul nem lehet eltérni tőle) nem része a munkaidőnek. Gondolhatnánk, ez mindenkit váratlanul ért, próbálgatják számolni, mennyi is az forintban, mit lehet kezdeni a helyzettel. De nem, már meg is született a válasz, a számokkal egy pillanat alatt tisztában van a vezetés (ez ugyanaz a vezetés, aki ennél egyszerűbb számítások miatt hetekig halogatta egyes pontokban a választ, illetve nem „tudott” pontos választ adni a szakszervezeteknek az általuk feltett pénzügyi kérdésekre). Nos, ez 1,2 milliárd Ft évente! Adunk cserébe minden dolgozónak 5000 Ft Erzsébet utalványt, hadd éljenek! Legalábbis erre az évre. Meg még adunk egy harmadik utazási igazolványt is, mert ennyire gálánsak vagyunk!

–De aztán elég a vitából! Mi kell még? Vagy így lesz vagy Mt. szerinti munkavégzés! – zárta le a vitát a főpolgármester kabinetjének nagyhatalmú vezetője–szó nem lehet a tárgyalások folytatásáról, az átmeneti megállapodás meghosszabbításáról!

Ez több okból is érdekes fejlemény. Egyrészt azért, ahogy a BKK titkos belső hírlevelében írják, ott október 31-ig meghosszabbítják az átmeneti megállapodást! Mellesleg ott akkor még el sem kezdődtek a KSZ tárgyalások! Ráadásul ugyanez a hírlevél azt is tartalmazza, hogy a szakszervezeti vezetők tekintettel voltak a BKV nehéz helyzetére, ezért írták alá ezt a KSZ-t! Túl azon, hogy ez az állítás többszörösen ellentmond magának, nézzük, mi van mögötte! Amit most leírok, nagyon durva becslés, csak a nagyságrendek miatt érdekes! Inkább csak azért írom, hogy együtt tudjunk gondolkozni rajta. Ha napi 20 percet spórol a vállalat egy dolgozón, az 22 munkanap alatt (tehát egy hónap alatt) 440 perc. Ez durván hét és fél óra. Ez a hét és fél óra havonta dolgozónként durva becslés alapján 12-15 ezer Ft megtakarítás a vállalatnak (bruttó bér és járulékai). És itt van a trükk. Azt olvastam ugyanis, hogy ezt volt, aki úgy értelmezte, amit elvett a fránya jogszabály, visszaadta a gáláns munkáltató. De mi az igazság?  Visszaadott dolgozónként 5000 Ft-ot. Kész. Mást nem. Ezen felül az egy plusz egy utazási igazolvány mellé ad egy harmadikat. De ez a harmadik semmilyen értelembe véve nem tízezer Ft, hiszen legfeljebb iskolás gyerekre vehető igénybe. Másrészt a BKV-nak ez semmibe nem kerül. A közszolgáltatói szerződés értelmében ugyanis a BKV fix „apanázst”kap a BKK-tól. Minden jegyet, bérletet stb-t a BKK szed be. Persze lehet, a BKK majd mezt levonja, de annál rosszabb a helyzet. Nyilván sok dolgozó van, aki már a második utazási igazolványt sem tudja igénybe venni, még több olyan, aki a harmadikat. Ez a megoldás megítélésem szerint tisztességtelen, mellyel további pénzt vettek ki a dolgozók zsebéből. Sajnos a szakszervezeti vezetők áldásos közreműködésével! Azon vezetőkével, akik még az Átmeneti Megállapodás aláírásakor könnyes szemekkel mondták, a KSZ-ben majd másképp lesz! Ott nem hagyjuk magunkat. Tényleg másképp lett!

Ezt egyetlen módon lehetett volna rendezni, valódi béren kívüli juttatási rendszer létrehozásával. Ebben ezt a keretet a dolgozók rendelkezésére kellett volna bocsátani. Megjegyzem, a KSZ tárgyalások kezdetén még teljes volt az egyetértés, miszerint nem lehet kettéválasztani a bér- és KSZ tárgyalásokat. Mára ezt a tisztelt szakszervezeti vezetők elfelejtették. Ebben az esetben ugyanis mindjárt lett volna fejenként tizenötezer forintos keret, ami ugyan jócskán elmarad a kívánatostól, mégis lényegesen több mint a semmi!

Visszatérve egy gondolat erejéig BKK-hoz átvezényelt munkatársainkra, szeretnék ismételten rámutatni, az eltérő bánásmódnak nem szabad a dolgozók közé éket vernie. Továbbra is egységesen csupán a hatalom játékszerei vagyunk, akikre aktuálisan a politikai vezetés ki akarja terjeszteni jól bevált megosztó technikáját. Nekünk azonban ezt nem szabad engedni! Inkább még szorosabbra kell zárni az együttműködést. Ennek egyik megoldása az újonnan megalakult Egységes Közlekedési Szakszervezet. Ez az a szervezet, mely megítélésem szerint alkalmas lehet a kor kihívásának megfelelni, teljesen új struktúrában működni, ahol a feladatok le vannak osztva, az emberek nem pozíciókért, hanem lelkesedésből végeznek feladatokat. Úgy gondoljuk, nem lehet tovább fenntartani 26 szakszervezetet 26 elnökkel meg minden egyébbel a BKV-BKK-n belül. Azt még értem, hogy több szakszervezet szövetségbe tömörül, nyilván nem valószínű, hogy egy szakszervezet maradjon csupán, de azt már nem értem, mikor a szövetségek lépnek bele újabb szövetségekbe, azok pedig még újabbakba.  Megértem, sok elnök köröm szakadtáig ragaszkodik pozíciójához, de nem hiszem, hogy az ő egyéni érdekeik felülírhatják a tagság érdekeit.

Tudomásul kell venni, csak olyan szervezethez szabad tartozni, amely önállóan képes érdeket érvényesíteni, aktuálisan például KSZ-t kötni. A többi, hiába vannak akár szövetségben, kiszolgáltatottja lesz a jogosultnak. A cél tehát, ha nem is egy, de néhány olyan szakszervezet létrehozása, amely tömöríti a dolgozók legalább 10 százalékát. Az ideális természetesen az egy. Ha azt akarjuk, hogy a mi akaratunk érvényesüljön. Ha azt gondoljuk, lehet jobb KSZ-t is kötni. Ha szeretnénk bértárgyalást, elvégre július van. Ha unjuk, hogy csupán a politika játékszerei vagyunk. Ha hitelesnek akarunk látszani. Hiszen mennyire hiteles az a vállalat, ahol 26 szervezet képvisel? Vajon miért kell 26? A dolgozói érdek egységes.

-gabo-