Minden tiszteletem a munkavállalóké, akik helyt álltak ebben a rendkívüli melegben. Tetszik, nem teszik, komolyan kell vennünk a klímaváltozást, amelynek következtében átértelmeződik a hőség fogalma is. Brutálisan forró napokat éltünk át, s csak reméljük, hogy túl vagyunk az idei legdurvább kánikulai hullámon. Sajnos fel kell készülnünk rá, hogy ez a jelenség gyakoribbá, sőt rendszeressé válik a következő években.
Emberek vagyunk, nem gépek. Ezt nem lenne szabad elfelejteniük azoknak sem, akik felelős döntéseket hoznak, akár éppen a kánikulában végzett munka körülményeiről. A XXI. században azt gondolnánk, egy modern európai kultúrában az ember az érték, a humánum az első számú szempont.
Nagyot tévedtem! Európán belül a mi „kultúránk” inkább a rabszolga társadalomhoz hasonítható. Ott, ahol embertelen körülmények között foglalkoztatnak dolgozókat, még kultúráról sem beszélhetünk.
A történet nagyon egyszerű. Közlekedési vállalatok embereket alkalmaznak ezért, hogy közlekedési eszközökön utasokat szállítsanak. Már az alapvető feltételek hiánya is gondot okoz, de akkor, amikor rendkívüli körülmény áll be, minden felborulhat. Munkaerőhiány van, ami nem újdonság, de az, hogy még az itt lévő dolgozókat is kizsigerelik, tönkreteszik, az egyenesen felháborító.
A konkrét esetben a BKV vezetésétől azt kértük, hogy könnyítsen a menetrendeken és a járművezetők számára a pihenőidőket kizárólag olyan helyeken jelöljék ki, ahol hűvös helyiségben tudnak tartózkodni, és osszanak hűtött vizet a hosszabb vonalakon. Ezek az intézkedések könnyítettek volna a brutális kánikulában dolgozó busz-, villamos-, troli-, vagy akár metróvezetők embertelenül nehéz helyzetén is. Az országos tiszti-főorvos hőségriadót rendelt el, ezért – is – a kérésünk teljesen megalapozott volt. Úgy látszik, hogy egyeseknek ez elkerülte a figyelmét. A BKV vezetése biztosan jól megérdemelt szabadságát tölti, mert döntéshozó jelenleg nincs ez ügyben. Abból, hogy a szakszervezet kérésére mindössze egy irodavezető válaszolt, úgy tűnik, a fővárosi közlekedési céget jelenleg egy irodavezető irányítja, aki – nem vitatom – biztosan nagy hozzáértéssel vezeti az irodát, de talán soha életében nem vezetett például buszt. Főleg nem extrém kánikulában, 40 fokos hőségben. De úgy tűnik, az irodavezető híreket sem olvas a légkondicionált irodájában. Így aztán ne csodálkozzunk, hogy a munkavállalók kibírhatatlan körülmények közé kényszerültek. Persze nem az irodavezető a felelős a kialakult helyzetért. Nem is a hőségriadót elrendelő országos tiszti főorvos. Remélni tudom csak, hogy egyesek nem a dolgozókat teszik felelőssé, hogy itt dolgoznak – még.
Hol vannak a BKV vagy a Volánbusz vezetői?
Hol vannak azok a vezetők, akik napokkal ezelőtt fejpénzeket ígértek (ígérnek még most is), hogy hozz ide még egy embert? Azt kérik, hozz magaddal egy járművezetőt és kapsz érte 100 ezer forintot. Ide? Minek? A hűvös irodákból irányító, vagy éppen a szabadságon lévő vezetőket helyettesítő irodavezető épp most üldözi el a maradék dolgozókat is. Még egy üveg vizet is sajnálnak a dolgozóktól, nemhogy 100 ezer forintot adjanak.
Hol vannak azok a vezetők, akik megengedik, hogy a sofőrök órákon keresztül pihenőidő nélkül szállítsák az utasokat, vagy éppen tűző napon várjanak a következő indulásra? Eltűntek ezek a vezetők, mint Damon Hill, akit annak idején egy Forma 1-es verseny tévériportere az emlékezetes felkiáltással – „de hova tűnt Damon Hill?” – tett maradandóvá. Csak egy irodavezető maradt, meg egy számítógép, amely automatikusan küldi a szakszervezetünk állítását cáfoló – vagy legalábbis annak szánt – szánalmas üzeneteket a média felé: „Mi mindent megteszünk a dolgozókért”. Azt írták büszkén ezekben a morzeszerű sajtóközleményekben, hogy már a nyakkendőket is levehetik a sofőrök, sőt vannak légkondicionált végállomások és hőleváltók is. Örülünk, hogy nem kell nyakkendőt viselni, de a légkondicionált helyiséget csak akkor tudják használni a hőségben elcsigázott kollégák, ha oda be is jutnak és nem mindössze öt percük van az újabb indulásig. Hőleváltók? Na, innen hazugság az egész! Csak a morzejelek maradtak! „Mi mindent megteszünk a dolgozókért!”. Közben pedig mélypontra süllyed a humánum, az emberek cég iránti lojalitása és az a hit, hogy itt érdemes dolgozni. Inkább felszabadulunk! A BKV dolgozóinak már elegük van abból, hogy jó ideje már csak a béka seggét látják!
Nemes Gábor
