Levelemet BKV munkavállalóként írom, de akár magánemberként is 
írhatnám. Sok keserűség gyűlt bennem össze az elmúlt években, amelyeken talán érdemes lenne Önnek is elgondolkodnia és saját lelkiismerete szerint cselekednie.
Tudja, én már 33 éve dolgozom ennél a cégnél, de a lehető legrosszabb véleményem alakult ki a jelenlegi stílusban működő vezetésről.
A kritikákat senki nem szereti – többek között én sem –, de legalább őszintének tartom, ha azt egyenesen a szemembe mondják. Azzal ugyanis tudok mit kezdeni. Azt viszont nagyon elítélem, ha valaki nem vállalja a véleményét, hátulról támad és alattomosan keresi a fogást bizonyos, számára kellemetlen embereken. Előrebocsátom: ami nem inge ne vegye magára!
Egyértelmű, hogy Ön, vezérigazgatóként a tulajdonos bábja. Kérdés azonban, hogy ezzel mennyire tud azonosulni. A BKV-nál vannak keményebb és vannak úgynevezett besimuló szakszervezeti vezetők. Értelemszerű, hogy Ön az utóbbi, vagyis a besimuló stílust képviselőket kedveli jobban. Az viszont már kényes kérdés, hogy milyen szinten „bútoroz össze” valaki valakivel vagy valakikkel. Nem szeretném részletesen elemezni és minősíteni azt a színjátékot, amit Önök előadtak a bértárgyalások során, de talán egyszer majd Önnek is szembe kell néznie az esetleges következményekkel. És a lelkiismeretével.
Nem mondhatnám konstruktívnak a mi együttműködésünket, ám azt határozottan állítom, hogy Ön több esetben túllépett bizonyos etikai, jogszabályi, időnként akár törvényi határokat is. A gyenge és gyáva vezetőkre jellemző módon bírósági pereket indít egyes, leginkább a szókimondó szakszervezeti vezetők, vagy éppen azok szervezetei ellen, s ezek nagy részét folyamatosan el is bukja. Irdatlan mennyiségű pénzébe kerül ez a BKV-nak, s ez az Ön felelőssége kell, hogy legyen. Egyelőre büntetlenül szórja vesztes perekre a közpénzt. Érthetetlen. Azt szintén nem értem, hogy egy köztulajdonban álló cég vezetője, hogyan építhet ki olyan humán és jogi igazgatóságot, melynek egyik fő feladata jogi úton ellehetetleníteni egyes munkavállalókat, szakszervezeti vezetőket. Önnek nem tyúkperekkel kellene foglalkoznia, hanem azon munkálkodni – egyebek között –, hogy öregbítse a BKV hírnevét, jelentősen javítsa a szolgáltatás színvonalát és garantálja az Önre bízott emberek biztonságát. Ezzel szemben Ön asszisztál még mondvacsinált közbeszerzésekhez is, aminek „eredményeként” mások kezébe kerülnek a házon belül sokkal olcsóbban elvégezhető szolgáltatások. Eközben, fentről érkező utasításokra jól fizető „zsíros” állásokhoz juttat – szintén közpénzen – olyan bukott vezetőket, akiket máshonnan kirúgtak. Teszi ezt csak azért, hogy ezek az ejtőernyősök bizonyos tevékenységekre befolyást gyakoroljanak, valakiknek az érdekeit képviseljék. Ezekről az emberekről és ezekről a „kéz kezet mos” folyamatokról egyet lehet egészen biztosan tudni: nem a BKV, nem a közösségi közlekedés érdekeit képviselik. Mindeközben megfenyegetik, négyszemközt megfélemlítik, vagy éppen pert indítanak az olyan munkavállalók ellen, akik még fel merik emelni a hangjukat.
Észre kéne már vennie, hogy menekülnek innen az emberek! Most azoktól várja el, hogy fejpénzért cserébe járművezetőket hozzanak ide, akikkel keményen elbánt, az elmúlt években megkurtította a juttatásaikat. Eközben nem átallja nyilvánosan nettó 350-400 ezer nettó forintos fizetéssel kecsegtetni az esetleges új jelentkezőket. A KSZ-tárgyalásokon viszont nem akar semmi olyan változtatásba belemenni, amely érdemben javítana a munkakörülményeken.
Kedves Tibor!
Kicsit elkésett. Ön inkább a feletteseinek és a barátainak akart megfelelni. Lehet, hogy ez kiválóan sikerült is, de közben elveszítette a munkavállalók lojalitását. Talán a közeljövőben ennek a felelősségét is vállalnia kell. Én hiszek a változásban. De Ön már nem tud akkorát változni, hogy ne gondoljam őszinte meggyőződéssel: Ön nem ide való.
Nemes Gábor
