Dr. Dabóczi Kálmán a BKK újonnan kinevezett vezérigazgatója fogadta a szakszervezeteket január 15-én. Néhány nappal az új vezetés hivatalba lépése után párbeszéd zajlott a szakszervezetekkel és konstruktív együttműködés látszik kibontakozni. Az elmúlt években az érdekképviseletek nem ahhoz szoktak, hogy hivatalos, munkáltatói jogkörgyakorlók oldaláról érdemi párbeszédet ajánlanak fel, márpedig a BKK vezetésével folytatott mai megbeszélésen ez történt. Természetesen várható, nem lesz minden rózsaszín a jövőben, de az mindenképp előremutató, hogy őszinte, a problémákat nem a szőnyeg alá söprő vezetéssel állhatunk szemben. A közösségi közlekedés közügy és csak a lebonyolításában részt vevő szereplők partneri együttműködése mellett lehet kifogástalanul működtetni. Amennyiben a munkavállalók saját sorsukat illetően befolyásolhatják ezeket a döntéseket, részesek lehetnek a szolgáltatás végrehajtási folyamataiban, akkor minden szereplő fontosnak érezheti magát, munkájának megítélését.

A közösségi közlekedésben a BKV már nem bír az elmúlt évtizedekben kialakult monopóliumával, új szereplők és szolgáltatók jelentek meg. Sőt, a helyzet rosszabbá vált, amikor a BKV-t kiszorították a piacról úgy, hogy az „európai szellemiségű” versenyben a legnagyobb szakmai múlttal rendelkező cég tudását nem engedték érvényesülni. A BKV szakmai, több évtizedes múltját dobták ki az ablakon, melynek igazi vesztesei az utasok. Most azonban felvillant a fény az alagút végén és, ha a folyamatok visszafordíthatatlanná is váltak, legalább az esély megteremtésére lehetőség lesz, hogy további piacvesztés nélkül, a BKV is egyenlő szereplőként bizonyíthat és vehet részt a közszolgáltatásban. Az elmúlt néhány évben a BKK megalakulása óta ezért harcoltunk. Az EKSZ sokszor egyedül maradt, de nem adtuk fel, és szerveztünk különböző demonstrációkat, mint a jegyvásárlási akciók, vagy éppen a BKV temetése. A nyílt fellépések akkor nem jártak közvetlen eredménnyel, de az idő minket igazolt, és a BKK megújuló vezetése bennünket segíthet az eddigi döntések felülvizsgálatában.

A munkavállalók foglalkoztatása nem alapulhat bizonytalanságokon, nem válhatnak kiszolgáltatottá csak azért, mert felelőtlen döntéshozók nem globálisan, hanem pillanatnyi érdekek mentén hozták meg döntésüket. Nagyon bízom benne, most ennek vége. Szeretném, ha sorsunkat saját kezünkbe tudnánk venni és nagyrészt rajtunk múlna, milyen súllyal vehetünk részt a köz kiszolgálásában. Itt azonban meg kell állnunk egy kicsit. A BKV-n túl a Volánbusz és a VT-Arriva is belépett a rendszerbe, mely szervezetek nagyrészt a BKV munkavállalóira építették a szolgáltatásáinak végrehajtását. A munkavállalók tehát kollegák maradtak, de sajnálatosan nem egy cégen belül, hanem külön-külön szolgáltatóknál. Az érdekeink azonban közösek maradtak. Az EKSZ abban kíván szerepet játszani, hogy egymás ellen ne játszhassanak ki bennünket. A BKK eddigi vezetésének „áldásos” tevékenysége elképzeléseink ellen hatott, de most talán megtört a jég. Az EKSZ abban érdekelt, hogy kiegyenlítse és egységes szabályozás alá terelje a foglalkoztatási feltételeket. Figyelni fogunk arra, hogy a BKK fajsúlyos szerepét ebbe az irányba tereljük és tiszta, diszkriminációtól mentes döntések sorozata határozza meg a közösségi közlekedés lebonyolításának folyamatát.

Az EKSZ élni kíván a felajánlott konstruktivitással és aktívan kíván részt venni a következő időszak történéseiben. Széles körű konzultációt kezdeményezünk, melyben a munkavállalókat és tagjainkat is aktív szerepvállalásra hívunk. Alakítsuk közösen saját életünket, munkakörülményeinket befolyásoljuk úgy, hogy az saját érdekeinken túl a köz érdekeinek részévé is tehető legyen!

 

Nemes Gábor