Fennállásának immáron 2. évfordulóját ünnepelte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetése. Közös ünneplésre hívták a BKK dolgozóit is, a közismert A38 hajóra. A rendezvényt beharangozó, munkavállalóknak küldött meghívóban példa nélküli fejlődésről, a fővárosiak életét gyökeresen és pozitívan meghatározó eredmények eléréséről, illetve az egységes közösségi közlekedési intézményrendszer megvalósításáról beszélt a Vezérigazgató. Remek alkalom az ünneplésre, gondolták!
Éppen két éve annak, hogy 2010. őszén megkezdte munkáját a „piszkos 12”, - mostanra magát szerényen csak a fővárosi közlekedés legjelentősebb szereplőjeként nevező szervezet – amelynek eredményeként szépen, lassan alapjaiban felborulni látszik a közösségi közlekedés rendszere.
Hogyan is ne lett volna okuk az ünneplésre, amikor tevékenységük nyomán minden eddiginél nagyobb költségbe fog kerülni a budapesti régió működtetése, amikor az utazóközönség ennek köszönhetően már januártól még a mostaninál is drágábban veheti majd igénybe a szolgáltatást, s amikor a munkavállalók áldozatos munkáját a kollektív szerződés felmondásával, valamint a BKK Kollektív Szerződése megkötésének halogatásával „köszönik meg”, akkor az ünneplésre valóban, keresve sem lehetett volna jobb alkalmat találni!
Miközben a BKK vezetése ténylegesen elhiszi, hogy az alamizsnaként odadobott vacsora megoldhatja a munkavállalók napi megélhetési gondjait, valójában a saját dolgozóit is félrevezeti, amikor az elmúlt két esztendő eredményeit, de sokkal inkább eredménytelenségeit hangoztatja!
Oscar Wilde mondásával élve, cinikus az olyan ember, aki mindennek tudja az árát, de semminek sem tudja az értékét.
Az első egységes budapesti közlekedési vállalat éppen 90 éve alakult, és jövőre ünnepelné a BKV Zrt. megalakulásának 45. évfordulóját. A számok önmagukért beszélnek.
Az idők során, egy hosszú folyamat eredményeként, szakmai döntéseken alapuló, integrált közlekedési struktúra jött létre, amelynek irányítását és működtetését mindig is a kor szellemének, kihívásainak megfelelően kellene megvalósítani.
Változtatni, modernizálni, hatékonyan, gazdaságosan működtetni a rendszert persze természetes folyamat, de ezt szétverni, több mint helytelen döntés!
Woody Allen mondta: „Nem félek a haláltól, egyszerűen csak nem szeretnék akkor ott lenni.”
Márpedig nagyon úgy tűnik, mégis csak ott vagyunk, hiszen a BKK két évvel ezelőtti megalakulása a BKV lassú szétdarabolását, egyes, nagy múltú ágazatainak kiszervezését, a munkakörülmények drasztikus romlását, összességében a BKV lassú haláltusáját vonja magával.
Ünnepelt tehát a BKK, de valóban ok ez az ünneplésre?
Milyen ünnep az olyan, amikor is egy szervezet, vagyis a BKK a saját létjogosultságát a BKV eltaposásán keresztül próbálja rendre igazolni?
Van e valódi ok az ünneplésre, amikor a BKV dolgozóit sanyargatják, szinte rabszolgamunkára kényszerítik, és még a jogos járandóságukat sem akarják kifizetni?
Azt ünnepelni, amit a BKV munkavállalói nélkül nem érhetett volna el a BKK vezetése, úgy gondolom, jogosan válthat és váltott is ki óriási felháborodást.
Vitézy Dávid a minap egy szegedi konferencián büszkén tájékoztatta a résztvevőket, hogy mennyit javultak(!) intézkedéseinek következményeként a BKV minőségi mutatói.
Egyet azonban biztosan elfelejtett: megköszönni azoknak, akik ezért a legtöbbet tették, a munkavállalóknak, s köztük elsősorban éppen a BKV dolgozóinak.
Persze, ha köszönetnek lehet nevezni azt, hogy odadobják a melóst az alvállalkozónak, kiszolgáltatottá teszik őket, és még az év végére megtakarított, megmaradt bérüket sem fizetik ki…….., nos, akkor még csak nem lehetünk elégedetlenek.
„A nagyapám amúgy igen jelentéktelen ember volt. A temetésén a halottaskocsi ment leghátul” - mondta megint csak Woody Allen.
Úgy látszik hasonlóan jelentéktelenek lehetnek a BKK szemében a BKV dolgozói is, ha Woody Allen nagyapjának sorsát szánja nekik osztályrészül.
Nemes Gábor
