(Morfondírozásaim)

Még mielőtt valaki velem szemben is kötelezettségszegési — uram isten, de gyönyörű kifejezés — eljárást indítana, muszáj megszólalnom! Tavaly október legvégén, amikor a főváros vezetője azt mondta, hogy hol voltak a szakszervezetek eddig, hogy nem kiabáltak, miszerint mekkora nagy bajok vannak a BKV-nál a finanszírozás hiánya miatt, most kötelességemnek érzem, hogy ordítsak, még akkor is, ha tudom, hogy ez nem hallatszik az égig!

Tegnap azt olvasom, hallom, látom (média fajtájától függően), hogy megvan a megoldás, de nem mondják meg! Esküszöm, mint az óvodában! Ezt mondták egyébként már a múlt héten is, amikor állítólag döntés született arról, hogy a társaság hitelei mögé állami garancia kerül, de ettől nem nyugodtam meg, és nem is ez a baj, hanem az, hogy a bankok se, az Uniós eljárást lefolytatók se stb.

Egyetlen utalást, sort se látok arra nézvést, hogy ki, mekkora teljesítményt fog a cégtől megrendelni a jövőben, mennyiért, és ki állja ennek számláját? Ki állja az eszközök megújításának, fenntartásának számláját?

Lassan — nem is biztos, hogy lassan — oda jutunk, hogy az itt dolgozó 12 ezernél több embernek már csak a szíve-lelke marad a munkavégzéshez, mert eszköze már nincs, belefárad a mindenáron való megfelelésbe, miközben életkilátásai csak romlanak! Nem könnyű megmagyarázni, elfogadtatni velük, hogy miközben a Kollektív Szerződés helyébe lépő Átmeneti Megállapodással éves szinten átlagban 400 ezer Ft-tal kevesebbet tud a cég fejenként a jövedelmük fenntartására fordítani — a megvont tételek adó és járuléktartalmával együtt — nem látják még a csíráját sem a kiútnak!

 

2006-ban, amikor az országnak megszorításokat kellett végrehajtania — konvergencia terv — a finanszírozhatóság érdekében, már akkor is ajánlást kapott az ország, hogy a közösségi közlekedés magyarországi finanszírozási megoldatlanságát fel kell számolni, arra forrásokat kell bevonni. Aztán apró próbálkozásokat leszámítva (párhuzamos közlekedések csökkentése, MÁV szárnyvonalak egynémelyikének bezárása) igazából nem történt semmi! A BKV továbbra is zuhant, és zuhan bele az eladósodottság mocsarába. Eladósodott egyre inkább a pénzügyi szektor irányába, és eladósodott a belső eszközök megújításának hiányából fakadó működésképtelenség irányába is! Meggyőződésem, hogy a második a nagyobb baj!

 

Aztán (2007-2008) küldtek emberek átszervezni, struktúrát váltani, vizsgálódni, javaslatokat, ajánlásokat gyártani. A megoldás irányába ugyanakkor nem mutatott semmi! Átszámoztatták velünk a járatok jelentős részét, megváltoztatatták velünk a menetrendek zömét, sok esetben a járatok megszokott útvonalát is. Mi (BKV-sok) megcsináltuk, mert elvárták tőlünk, ugyanakkor maradt nekünk a további gazdasági hanyatlás, a romlás élvezete! Párosult ráadásul ez az időszak, illetve ettől az időszaktól kiindulva mindez egy erkölcsi romba döntéssel is, mely egyrészt a politika tehetetlenségének, egyesek hatalomvágyának, és a pénztelenségnek együttes következménye volt! (Biztos, hogy csak volt?)

 

Ötletek persze mindig voltak! Csak jelzésértékkel kettő: Legyen a BKV regionális szolgáltató! Válasszuk le a BKV-ról a HÉV üzletágat, adjuk oda a MÁV-nak! Fantasztikus ötlet mind a kettő! Ma már napi hír, hogy a régió, agglomeráció milyen sok települése egyetlen fillért sem fizet a BKV-nak a szolgáltatásért! Még jó, hogy nem lettünk regionálisak, még több lenne a hiányunk! Az meg köztudott, hogy a MÁV-nál a felesleges pénzeszközök tárolására új raktárat kellett építeni (csak humorizálok, de belátom, rossz vicc), alig várták a HÉV átvételét, hogy legyen mire költeniük.

Mi, BKV-sok mindig attól rettegünk, hogy erőfeszítéseink ellenére egyszer mégis valahol ott lukad ki a rendszer, ahol mindez tragédiába torkollik! Tudom, nem szabad félelmet-, pánikot kelteni, de csak a vak nem látja eszközeink döntő többségének leharcolt állapotát! És figyelem, itt nem csak a rohadó buszokról, egyéb járművekről van szó, hanem vasúti pályákról, alagutakról (lassúmenet a 3-as metró egész vonalán), egyéb eszközökről!

 

Ma már se szeri se száma az ötleteknek! Bárcsak tudnám üdvözölni ezt a pezsgést! Ilyen adó, olyan adó, ilyen járulék, olyan járulék, ilyen díj, olyan díj, és ezek bevétele menjen a közösségi közlekedés finanszírozására! Aztán lapozok a virtuális hírek újságjában, és mit látok, ez se lehet, az se lehet, megoldás nincs!

 

Aztán egyszercsak! No lám! Vadonatúj ötlet! Ilyet a világ még nem látott! Csökkentsük az alkalmazottak jövedelmét! Tehát most már nem csak arról beszélünk, hogy az eszközök állapotát hagyjuk lepusztulni, de azt is megsarcoljuk, aki ezt működteti!

 

És akkor jönnek ezzel a dumával, hogy megvan a megoldás csak nem mondjuk el! Bicskanyitogató!

 

És akkor ülök itt ma 2012. március 14-én, szerdán írom ezt a kis dolgozatot, és mit olvasok sajtóhírként: Hétfőn csődbe mehet a BKV!

 

Megnyugodtam…

Még van egy hosszú hétvégénk!

A pro-, és ellentüntetőket még hazavihetjük! Hurrá!!!!!!!!!!!

 

2012. március 14.

 

Gelencsér László