Az új busz-üzemeltetési modell közgyűlési jóváhagyása óta újra és újra napirendre kerül az autóbusz ágazat, vagy egy részének kiszervezése magán-szolgáltatói körbe. A folyamat előkészítése már régóta megkezdődött, a gyakorlati megvalósulásával kapcsolatosan felmerült kérdőjelek tovább szaporodnak. Mindeközben a napvilágot látott hírek sokaságában kiigazodni próbáló munkavállalók jogosan érzik, hogy már megint az ő hátrányukra születnek bizonyos döntések. Jóllehet a közforgalmú autóbuszvonalak üzemeltetésére kiírt közbeszerzési pályázat most még csak 150 db buszról szól, de BKK tervei szerint ez a szám folyamatosan növekedne, és a következő években mind több buszt közlekedtetne alvállalkozó a budapesti utakon. A BKK szerint a szolgáltatói kör szélesítése révén mérhetővé és könnyen összevethetővé válik a fővárosi közlekedési cég teljesítménye más buszos vállalkozókéval, azt hangoztatva, hogy a BKV nem hitel,- és versenyképes! Az átlagember pedig - olvasva a sajtóban megjelent tájékoztatásokat - nem érti, hogyan lehetséges mindez, hiszen a BKV, mint szolgáltató ugyan valóban hatalmas adóssággal a nyakában végzi a feladatát évek óta, de ennek oka jelentős részben az, hogy a szolgáltatást megrendelő önkormányzat nem fizette ki a megrendelt szolgáltatás ellenértékét. Azt a hitelt tehát, amelyet a tulajdonos a szolgáltatás biztosíthatósága érdekében kényszerített rá a BKV-ra, nem képes a cég visszafizetni, ezt ráadásul nem is neki kellene, az pedig már csak hab a tortán, hogy a tulajdonos a BKK-n keresztül most nem hitelcsapdát állított, hanem folyamatos kötbérterhek mellett próbálja tovább faragni a BKV-nak fizetett működési költségeket. Hogyan lehetséges az, hogy a BKK kötbért szabhat ki azért, mert a BKV a tulajdonos hibájából, a megfelelő működéshez feltétlenül szükséges, ám hiányzó feltételek okán nem teljesíti kötelezettségét?! Joggal merül fel a kérdés: vajon a BKV miért nem szabhat ki kötbért azért, mert a tulajdonos nem rendezte az adósságát? Sokan nincsenek tisztában vele, hogy nem a BKV gazdálkodott rosszul, hanem az elvégzett munkát a főváros, mint megrendelő nem fizette ki, ezért a BKV kénytelen volt a tulajdonos nyomására hitelt felvenni, hogy a közlekedés biztosított legyen. Az új városvezetés sem tett sokat, csupán folyamatosan azt kommunikálták a közvélemény felé, hogy a munkavállalók bérei, juttatásai az egyik fő oka annak, hogy a finanszírozás nem biztosítható az elvárt szinten! Elgondolásukat alátámasztandó, fel is mondták a dolgozók kollektív szerződését - gyengeségüket mutatja, hogy tették mindezt kizárólag azután, amikor tudták, hogy a szakszervezetek fellépése a jogszabályi változások miatt szinte lehetetlen. Maga Tarlós István sokszor büszkén nyilatkozta, hogy már nem sztrájkolhatnak a szakszervezetek, és még ha esetleg meg is tennék, akkor is legalább 66%-os elégséges szolgáltatást kell nyújtaniuk, amennyiben ezzel a lehetőséggel kívánnak élni. Vagyis zajlik az erőből politizálás, amelynek már megint a munkavállalók a károsultjai, amiért a főváros évtizedeken keresztül nem volt képes megoldani a közösségi közlekedést Budapesten. Mostanra lehet azt mondani, hogy a BKV versenyképesebb lett! De milyen áron vált azzá? Ne feledjük, hogyha a dolgozók zsebéből kivesznek nettó 20-30 ezer forintot havonta, az vajon kiknek is kedvez? Azoknak a vállalkozóknak a malmára hajtja a vizet, akiknek eszük ágában sincs normális bérezést biztosítani a majdani munkavállalóiknak. Az embereknek mostanra elegük van! Szűkül életterük és családjuk fenntartása is veszélybe került, és előbb-utóbb, ha mindez így folytatódik, maga a BKV is szabad préda lesz. Nem számít a becsületes, minőségi munka, a munkavállalók több évtizedes rutinja, tapasztalata, vagyis az a szakmai háttér, mely jelenleg is biztosítja, még ha nehézkesen is, a főváros és az agglomerációból naponta érkező százezrek közlekedését. A BKV vezetői nem mernek ellentmondani, félnek egy úrtól, aki a BKK vezetőjeként olyan teljhatalommal bír, ami gátolja a szakmai döntések kontrollját, és az igazi helyes út kiválasztását. Ez az ember mindenbe beleszól, a BKV mozgásterét jelentősen korlátozva nem engedi meg, hogy a számára indokolt kereteken belül önállóan dönthessen. Talán még az is fáj ennek az embernek, ha vele szemben kritikát fogalmaznak meg, azt elviselje. Könyörtelenül lecsap – mondják róla –, nem tűr ellentmondást. Igazi egyszemélyi vezető, akinek a döntései következményeivel majd csak később fogunk szembesülni, akkor azonban már nehéz lesz helyreállítani azokat a károkat, amelyek bekövetkeznek. Mindeközben naponta találkozunk nehéz körülmények között élő emberekkel, látunk síró arcokat és elkeseredett, tehetetlen munkavállalókat, míg a felelős döntéshozók minden lelkiismeret-furdalás nélkül, pofátlanul nyúlnak tovább bele a zsebükbe és keserítik meg még jobban az életüket! Szívesen kiállnék nyíltan vitatkozni ezekkel az emberekkel, de ők ezt nem vállalják! Arra viszont már több példát is fel lehetne hozni, hogy a háttérben próbálnak mindent elkövetni, hogy befogják azok száját, akik ellent mernek mondani!
Nemes Gábor
