Totális a káosz a BKV Zrt. körül. Háborognak a dolgozók, mert nem áll ki értük senki, a szakszervezetei vezetők többsége szólni sem mer, sőt, úgy tűnik nem is akar. Pedig a járművezetők szinte még ki sem heverték a tavalyi első megpróbáltatást, a drasztikus létszámleépítést, máris újabb fenyegetettség tartja félelemben őket: teljes bizonytalanságban, a szükséges információ totális elhallgatása mellett megkezdődött az agglomerációs járatok kiszervezése, a BKV összteljesítményének a 66 százalékos átengedése más vállalkozásoknak. Ezek után jogos a kérdés: van még jövőnk? Elszörnyedve tapasztalom nap, mint nap, hogy kollégáink túlterheltek, szó szerint kiszipolyozza őket a cég és a BKK vezetése. Hogy juthattunk idáig? Miért engedtük meg, hogy ez bekövetkezzen?

Egy év alatt 280 autóbuszt veszítettünk el, egy teljes garázsnyi teljesítményt vettek el tőlünk. És még mindig nincs vége. Egyre nagyobb a fenyegetettség. Kit terhel a felelősség? A munkavállalót? Azokat az embereket, akiket négyszemközt megfenyegetnek? Azokat, akiktől már sok-sok tízezer forintot elvettek? Azokat a munkavállalókat, akiket megviselnek a napi megélhetési gondok, a munkahelyi túlterheltség, a létbizonytalanságtól való félelem, családjuk, gyermekeik, egzisztenciális körülményeinek teljes lerombolása? Természetesen a dolgozóknak is ki kell állniuk a jogaikért, de ehhez tudniuk kellene, kinek higgyenek, kivel szálljanak szembe? A cég eddig sem állt ki mellettük, a BKK kemény ostorral a kézben kényszeríti a dolgozókat még nagyobb teljesítményre. De hol vannak a szakszervezetek? Hol vannak azok a tisztségviselők, akik állítólag az érdekvédelem feladatainak ellátására, valós érdemi munkára esküdtek fel? Miért hallgatnak? Miért nem állítjuk meg közösen a végzetes folyamatokat? Miért nem teszünk félre most minden egyéni sérelmet, s megosztottságunkat feladva miért nem együtt lépünk fel a jogtalanságok ellen? Miért van szükség ennyi szakszervezetre, ha vezetőik nem csinálnak semmit, csak felveszik a pénzüket? Azért, hogy ne alkudjunk, hanem megalkuvók legyünk? Ne követeljünk, hanem csak behódoljunk? Kit képviselünk, kinek az érdekei fontosak a számunkra?

Döbbenetes, ha egy szakszervezeti vezető mindössze annyit gondol a dolgozókért való kiállásról, hogy „ne demonstráljunk, mert a választások előtt összemosnak bennünket a politikával”! Vagy azt emlegeti, hogy ha most hangosak leszünk, akkor a választások után a politika bosszúból a szakszervezetek ellen fordul. Rémisztő kijelentések, amelyekkel nem lehet mit kezdeni.

Nekünk nem a politikával kell küzdenünk és nem is azzal kell foglalkoznunk! A mi dolgunk a dolgozók érdekeinek védelme, a munkahelyünk biztonságának megtartása politikai helyzettől, választásoktól függetlenül. Mindig. Mert ez a küldetésünk. Mikor vesszük észre, hogy ütemesen, célirányosan lebontják a dolgozók feje fölül a BKV-t? Miért tűrik ezt szó nélkül a szakszervezetek? Miért gondolják azt az állítólagos érdekvédelmi vezetők, hogy megalkuvással megmenthetik a széküket, önmagukat? Miért a saját egzisztenciális céljaik vezetik egyes szakszervezeti vezetőinket? Akinek tele van a nadrágja, az miért az érdekképviseleti munkát választotta? Nem mentség, hogy az új munka törvénykönyve drasztikusan megfosztotta a szakszervezeteket a korábbi jogosítványaik nagy részétől! Egyébként is, akkor mi van? Keressünk új eszközöket és keressük az összefogás jelenlegi lehetőségeit!

 

 

 

Totálisan át kell szervezni a szakszervezeteket és meneszteni kell a gyáva, tehetetlen vezetőket, akikből a jelenleginél jóval kevesebb is sok lenne! Hiszen nemcsak a munkavállalók érintettek a létszámleépítésben, ennyi szakszervezeti vezetőre sincs szükség. Gyávák pedig végképp nem kellenek! De ha már az érdekvédelmi vezetők félnek mozdulni, legalább ne akadályozzák mások mozgósítását, ne beszéljék le tagjaikat a közös fellépésről, az érdekeikért való erős kiállásról! Megbocsáthatatlan bűn azt mondani a dolgozóknak, hogy ne ugráljanak, mert legközelebb ők lesznek azok, akiket létszámfelettiként utcára tesznek. Szörnyű, hogy itt tartunk! Újra felteszem a kérdést: miért hallgatnak a szakszervezetek? A választ mindenki maga döntse el!

 

 

                                                                                              Nemes Gábor