A munkabér és az anyagi biztonságunk kialakításának a bérharc a szakszervezetek legfontosabb színtere!
Ezt nem én találtam ki, hanem a „Szakszervezetek meghatározó szerepe a munka világában” kiadványban szerepel így. Ehhez képest mifelénk ez úgy működik, hogy a munkáltató megteszi az ajánlatát, és a cégünknél működő, követhetetlenül, gombamód szaporodó szakszervezetek, többségében nulla teljesítményt nyújtó vezetői meg minden aggály nélkül aláírják.
Hol itt a harc? Gyorsan „megnyugtatok mindenkit”, hogy azért van az is. Nyíltan, pofátlanul! Ezek a semmirevaló, tehetetlen és tehetségtelen vezetőcskék, gyakran csupán néhány tucat emberrel a hátuk mögött – végeken és alvégeken, mind-mind kiegyenesített kaszákkal készen állva – mocskos kis háborút indítottak – mintegy elterelve a figyelmet a saját sunyi, a legcsekélyebb ellenállást sem tanusító kapitulálásukról – a még tisztességes, mindig az aktuális történésekre koncentráló, határozott célokért, a tagjaiért és az összes munkavállaló érdekeinek védelméért töretlenül kűzdő Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete /EKSZ/ ellen!
Az okosabbja persze gondoskodik arról – némi populitást belecsempészve a történésekbe –, hogy a tagsága „érezze a törődést”. A metrós szövetség elnöke például, a munkáltató minden bejelentésére azonnali sztrájkbizottság felállításával reagál, amitől mostanra már nem esik hasra még a média sem, hisz mára már mindenki ismeri a forgatókönyvet: Gulyás kolléga, amilyen gyorsan hozza meg a fenyegető döntéseit, olyan gyorsan hódol be, és vonja vissza azokat, az első adandó alkalommal.
Vagy itt van ez az – amúgy egy nagy és határozott erőket felvonultató szakszervezetet megöröklő – buszos vezetőnk, és újabban egyben /fogadatlan/ szószólónk is. Ő az, aki kéretlenül ugyan, de a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elé szervezett demonstrációnkon első felszólalóként, mintegy félórán keresztül próbálta zavarodott, szétesett, a lehangoló időjárást hűen lekövető beszédével harcra buzdítani a népet. Az is hülye lett volna, aki erre szánalmas makogásra „kardot ránt”! „Szerencsére” a rendezvény érdektelenségbe fulladt, így csak annak a néhány száz jelenlévőnek, többségében szakszervezeti – kirendelt – tisztségviselőnek kellett végigszenvednie ezt a mozgalmat lejárató, megalázó kínlódást.
Azok a munkavállalók, akik nyitott szemmel és füllel járnak, mostanra biztosan elgondolkodtak azon, hogy tulajdonképpen minek vannak – főleg ennyien – a BKV-nál funkcionáló szakszervezetek, ha úgyis minden ellenállás nélkül elfogadják a munkáltató bármely döntését! Ha az egyetlen koordinált és összefogott lépésük csupán arra korlátozódik, hogy megrendítő csapást mérjenek a Nemes Gábor által vezetett Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezetére, amely még mindig valódi érdekvédelmet próbál megvalósítani, akkor valóban nincs más út, el kell kergetni az összes léhűtőt!
Eddig tiszta szívemből hittem abban, hogy létezik tisztesség, és semmi baj azzal, ha adódik az emberek előtt alternatíva, választási lehetőség, hogy a dolgozók eldönthessék, hogy melyik a számukra legmegfelelőbb, „testre-szabott” érdekképviselet.
Mostanra sajnos ki kell jelentenem: A BKV-nál működő szakszervezeti vezetők többsége /mély tiszteletem az elenyésző számú kivételnek/ magasról tesz az általa „irányított” szakszervezetekhez tartozó tisztességes munkavállalók, a tagjaik érdekeire! Az egyetlen, amihez veszettül ragaszkodnak, az a státuszuk, és az ezzel járó minden előny! Pénz /sok pénz/, kivételezett elbánás, hatalom, csillogás…
Ügyes vagy éppen ügyetlen szemfényvesztéssel próbálják megtartani a pozíciójukat, de gyanítom és remélem, hogy az egyre kiismerhetőbb, parádézó, mégis semmirevaló teljesítményüket „értékelve”, most már hamar leáldozik dicstelen csillaguk!
-hangya-
